Foci

Ízekre szedték Szalait Németországban

Szalai Ádám ordító gólhelyzetet hagyott ki a Bayern München ellen, majd ezt megfejelte egy kiállítással is. A Hoffenheim klubmenedzsere nem rejtette véka alá a véleményét a magyar csatárral kapcsolatban.

Hétvégén a Hoffenheim a Bayern Münchenhez látogatott a német bajnokságban. A vendégeknél a kispadon kapott helyet Szalai Ádám. A magyar támadó a találkozó 71. percében állt be, de lehet, hogy jobban járt volna, ha nem cserélik be.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A neves német portálon, a Bildnél a legrosszabb, hatos osztályzatot kapta, miután a meccsen kihagyott egy százszázalékos gólhelyzetet, majd a találkozó végén ki is állította magát. A portál továbbá megjegyzi, hogy egy hat millió euróért szerződtetett labdarúgónak az ilyen helyzet rutinfeladatnak kellene, hogy legyen.

A Hoffenheim klubmenedzsere, Alexander Rosen kissé indulatosan nyilatkozott, ám hozzátette, hogy a magyar csatár nem kap pénzbüntetést a piros lapja miatt.

Ez egy olyan lehetőség volt, amit be kellett volna lőni. Nem be lehetett volna, be kellett volna. Ha 2-1-ről folytatódott volna a találkozó, izgalmas utolsó 15 percet tudtunk volna produkálni” – mondta Rosen.

A találkozót végül 4-0-ra bukta el a Hoffenheim, ahonnan Szalai Ádámot a 90. percben azonnali pirossal küldték az öltözőbe, így az elkövetkezendő két mérkőzésen nem léphet majd pályára.

Szalai Ádám kiállítása és kihagyott helyzete – videó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik