Foci sport

Rangadón faragott hátrányából a Diósgyőr

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Diósgyőr 2-0-ra legyőzte a tabellán második MTK-t.

A tabellán a kék-fehérek négy pont hátránból követték az éllovas Videoton, míg a DVTK és a Paks ezt a duót üldözte. A szombat délutáni mérkőzést a Hidegkuti-stadion felújítása miatt a Honvéd pályáján rendezték.

 Fotó: MTI

A találkozó elején a miskolci együttes játszott fölényben, míg az MTK nem igazán tudott helyzeteket kialakítani. Ennek köszönhetően a piros-fehérek kétszer is betaláltak a hálóba, méghozzá az elefántcsontparti Georges Griffiths duplájával. A csatár előbb szép mozdulattal, sarokkal jegyzett gólt, majd egy precízen kivitelezett fejessel.

A második etapban a Diósgyőr visszaállt védekezni, és teret engedtek az MTK-nak: a hazaiak több gólhelyzetet is kialakítottak Antal kapuja előtt, ám nem tudtak szépíteni, így maradt a 0-2.

Győzelmével a DVTK négy pontra megközelítette a kék-fehéreket.

Eredmény – OTP Bank Liga, 15. forduló

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 0-2 (0-2)
Bozsik Stadion, 500 néző, v.: Szabó Zs.

Gólszerzők: Griffiths (8., 32.), 
Sárga lap: Torghelle (28.), Kanta J. (35.), Vukmir (75.), Jenner (82.), Thian (88.) 

MTK: Hegedüs – Poór, Kálnoki Kis, Vukmir, Hidvégi – Thian, Vass Á., Kanta J. – Vass P. (Horváth Zs., a szünetben), Torghelle, Hrepka (Bese, a szünetben)

Diósgyőr: Antal – Okuka, Szalai V., Kádár, Husic – Gosztonyi (Bacsa, 58.), Egerszegi, Elek, Marjanovic (Jenner, 78.) – Takács T. (Grumic, 68.), Griffiths

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.