Foci

Megint nem tudták legyőzni a Chelsea-t

Ezúttal a West Brom ellen diadalmaskodott Jose Mourinho csapata, így 12 forduló után még mindig veretlen a Chelsea.

A londoni Kékek eddig kilenc meccset nyertek meg, kettőn pedig ikszeltek, ezzel egyedüli veretlenként a tabella élén álltak, és ez a helyzet a szombati mérkőzés után sem változott meg.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Chelsea ugyanis kettőt lőtt a vendég West Bromnak: egyet Diego Costa, egyet Eden Hazard vágott, majd a vendégek még nehezebb szituációba kerültek azzal, hogy Yacob kiállítása miatt emberhátrányba kerültek.

Az eredmény a második félidőben már nem változott, így továbbra is a londoniak hátát nézi a mezőny. Az üldözők közül a Manchester City és a Newcastle is begyűjtötte a három pontot.

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.