Foci

Magasra tette a lécet Fernando Torres

Az AC Milan támadója, Fernando Torres elmondta, hogy az olasz bajnokság gólkirálya szeretne lenni. A csatárnak idén mindössze egyetlen gólja van, ám mégis bizakodó.

A spanyol válogatott csatár, Fernando Torres azt a célt tűzte ki magának, hogy ő lesz az idei Serie A szezon legeredményesebb gólvágója. A támadó dolgát nehezíti, hogy idei kilenc meccsén, mindössze egyszer talált az ellenfelek hálójába.

 Torres egyelőre Olaszországban is szenved
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Ha gólnélküli döntetlennek fejeződik be a meccs, de ki tudtunk alakítani öt helyzetet, az egy jó jel” – mesélte a támadó a Gazzetta dello Sportnak.

A célom továbbra is az, hogy gólkirály legyek. Azért hoztak ide, hogy gólokat szerezzek és helyzeteket alakítsak ki. Ez a dolgom. Ha ezt nem teszem meg, akkor valaki más veszi át a helyemet.

Szokták mondani, hogy nem kell mindenáron gólt szerezni. Amennyiben egy csapattársam jobb helyzetben van, mint én, lepasszolom neki a labdát.

A csatár azt is elmondta, hogy a Milannak Európában a helye, ahova vissza is fog jutni.

A fő célunk idén, hogy jövőre ismét kiléphessünk a nemzetközi porondra, de nem aggódhatunk emiatt túlságosan.”

Fernando Torres jelenleg hét góllal van lemaradva a góllövőlista élén állóktól, míg a Milan csupán hetedik az olasz pontvadászatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.