Foci

Paprikás hangulat és iksz az olasz-horvát meccsen

Először hullajtott pontokat Olaszország és Horvátország labdarúgó-válogatottja az Eb-selejtezőben. A meccset a második félidőben pár percre félbe kellett szakítani. Málta pontot rabolt Bulgáriából.

A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi játéknapján az Olaszország-Horvátország összecsapás ígérkezett a legérdekesebbnek. A hazai pályán focizó itáliaiak a 11. percben szereztek vezetést Candreva alsó sarkos lövésével, de nem örülhettek sokáig, Perisic nem sokkal később egyenlített – Buffon vastagon benne volt a gólban. Az első félidő krónikájához az is hozzátartozik, hogy Luka Modric kidőlt sérülés miatt.

A második játékrészben a horvátok nyomás alá tudták helyezni a házigazdát, benne volt a pakliban, hogy megszerzik a vezetést. A 73. percben aztán több fáklya is a pályára repült, a találkozó játékvezetője pedig félbeszakította a mérkőzést. Pár perc szünet után folytatódott csak a játék, az olaszok pedig nekiestek ellenfelüknek, de a meccslabdát Perisic révén a horvátok hagyták ki, maradt az 1-1. Először hullajtott pontokat a két együttes a mostani sorozatban.


A horvát szurkolók
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A H csoport másik esti mérkőzésén vaskos meglepetés született, Málta ugyanis pontot rabolt Bulgáriából – a hazaiak 1-1-es állásnál kihagytak egy büntetőt.

Az A csoportban Csehország a negyedik fordulót követően is hibátlan maradt, a csehek hátrányból fordítva győzték le Izlandot. Törökország Kazahsztánt verte hazai környezetben 3-1-re.

A B csoportban Izrael az élre ugrott a bosnyákok elleni 3-0-s győzelemnek köszönhetően.

Eredmények – Eb-selejtező, 4. forduló

A csoport:

Csehország – Izland 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Kaderabek (45+1.), Halldorsson (61. – öngól) illetve Sigurdsson (9.) 

Törökország – Kazahsztán 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Yilmaz (26., 29.), Aziz (83.) illetve Smakov (87. – 11-esből)

B csoport:

Izrael – Bosznia és Hercegovina 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Vermouth (36.), Damari (45.), Zehavi (70.)
Piros lap: Sunjic (48.)

H csoport: 

Olaszország – Horvátország 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Candreva (11.) illetve Perisic (15.)

Bulgária – Málta 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Galabinov (6.) illetve Falla (49. – 11-esből) 

Videó – Az olasz-horvát meccs góljai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik