Foci

Remiztek a svédek, nem remegtek meg a spanyol lábak

Svédország 1-1-es döntetlent ért el Montenegróban, míg a spanyolok nagyon simán győzték le a fehéroroszokat a szerdai Európa-bajnoki selejtezőn.

A G jelű négyesben a montenegrói válogatott a svédeket látta vendégül, a sárga-kékek pedig a visszatérő Ibrahimovic góljával a meccs korai szakaszában megszerezték a vezetést. Előnyük ugyanakkor nem tartott ki a találkozó végéig, Jovetic tíz perccel a rendes játékidő vége előtt büntetőből egalizált.

Az E csoportban Svájc a litvánokat fogadta, s bár az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért vége, az utolsó bő húsz percben négyet vágtak a hazaiak, s győzelmükkel az éllovas Anglia mögött már másodikok.

Fotó: Europress fotóügynökség

A C csoportban az eddig felemás teljesítményt nyújtó Spanyolország hazai környezetben lépett pályára Fehéroroszország ellen. A vendéglátók az első játékrészben két perc alatt eldöntötték a három pont sorsát, előbb Isco, majd Busquets volt eredményes. A fordulás után Pedro állította be a 3-0-s végeredményt.

Szintén ebben a kvartettben játszották a Macedónia-Szlováka összecsapást, melyen északi szomszédjaink már a szünetben 2-0-ra vezettek, ezt az előnyt pedig nem is engedték ki a kezükből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik