Foci sport

Három büntetővel és hat góllal nyert a Loki

A Ligakupa csoportkörének 5. fordulójában a Debrecen 6-0-ra verte idegenben a Békéscsabát.

A B jelű négyesben a DVSC gyengén kezdett, hiszen a két kör alatt csak egy pontot szereztek, azóta viszont minden meccsüket megnyerték. A rossz rajt ellenben lehetőséget adott a többieknek arra, hogy megszorongassák a tabellán a piros-fehéreket.

 Fotó: MTI/Archív

Szerdai 6-0-s sikerével egyébként a Loki csak egyetlen ponttal előzi meg a Békéscsabát, vagyis az utolsó fordulóban dől csak el, melyikük léphet tovább az első, illetve a második helyen. A találkozón a vendégek háromszor is büntetőhöz jutottak, Mihelic egyet, Tisza kettőt értékesített – összesítésben hármat vágott -, rajtuk kívül pedig csak Sós volt eredményes.

A Szeged ugyan nyert a Kecskemét ellen, de a Tisza-partiaknak már így sincs esélyük a továbbjutásra.

A harmadik délutáni mérkőzésen az MTK és a Mezőkövesd volt érdekelt a C csoportból: ezt a kvartettet meglepetésre a Dunaújváros vezeti, mögöttük pedig a kék-fehérek is biztos továbbjutónak számítanak, főleg úgy, hogy könnyen verték a borsodiakat.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.