Foci

Kilenc játékostól búcsúzott el Dárdai

Huszonöt fősre szűkítette a magyar labdarúgó-válogatott keretét Dárdai Pál szövetségi kapitány. Egy új név is szerepel a listán, míg a többi közt Rudolf Gergely kikerült a csapatból.


Poór Patrikot (balra) utólag válogatta be a kapitány
Fotó: MTI 

A nemzeti együttesbe – amely jövő pénteken a finnekkel játszik Európa-bajnoki selejtezőt, négy nappal később pedig az oroszokkal csap össze barátságos mérkőzésen – utólag bekerült Poór Patrik, az MTK védője. A múlt pénteken nyilvánosságra hozott bő keretből ugyanakkor kilenc futballistára nem számít a szakvezető a következő két találkozón, melyekre a Groupama Arénában kerül sor.

A korábbi bő keretből kimaradt játékosok: Futács Márkó, Gulácsi Péter, Gyömbér Gábor, Halmosi Péter, Korhut Mihály, Laczkó Zsolt, Pölöskei Zsolt, Rudolf Gergely és Vécsei Bálint.

Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a két találkozó előtti edzőtáborozás november 9-én, vasárnap kezdődik meg Telkiben.

A magyar válogatott kerete

kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)

védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Varga József (DVSC-TEVA), Poór Patrik (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Pintér Ádám (Levadiakosz), Lang Ádám (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Forró Gyula (Újpest)

középpályások: Tőzsér Dániel (Watford), Elek Ákos (DVTK), Simon Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC)

csatárok: Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO FC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik