Foci

Adjuk Neuernek az Aranylabdát!

Manuel Neuer (manuel neuer, bayern münchen, )
Manuel Neuer (manuel neuer, bayern münchen, )

Oliver Kahn úgy véli, hogy a Nationalelf világbajnok kapusa megérdemelné a legjobb labdarúgónak járó FIFA-díjat.

Amióta a FIFA-nál van a díjátadás joga – 2010 – az év játékosa még sosem volt kapus. Előtte is, még a megboldogult L’Equipe és az újságírók szavazása korában is egyedül a szovjet Lev Jasin nyert 1963-ban. Nyilván ezért lobbizik a Bayern München és a német válogatott korábbi kapusa Neuerért, aki szerint a kapus egy magasabb szintre emelte a posztot, a brazíliai világbajnokságon pedig lenyűgöző teljesítményt nyújtott.

A bajor klubban 14 évig védő, a nemzeti együttessel 2002-ben világbajnoki ezüstérmes, 45 éves Oliver Kahn saját tapasztalatból tudja, hogy a kapusokkal szemben érvényesül egyfajta blokk a szavazásnál – ő maga a FIFA-nál második, az Aranylabda-voksoláson pedig harmadik lett 2002-ben -, ettől függetlenül szerinte Neuer megérdemli, hogy a legjobbnak válasszák.

A 28 éves müncheni hálóőrnek ugyanakkor már a vb-aranyérmes csapatból is akad öt vetélytársa, a nemzetközi szövetség 23-as listájára ugyanis Mario Götze, Thomas Müller, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger és Toni Kroos is felkerült.

A FIFA-Aranylabda díj jelöltjei:

Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Karim Benzema (francia, Real Madrid), Diego Costa (spanyol, Chelsea), Thibaut Courtois (belga, Chelsea), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Ángel Di María (argentin, Manchester United), Mario Götze (német, Bayern München), Eden Hazard (belga, Chelsea), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris SG), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Toni Kroos (német, Real Madrid), Philipp Lahm (német, Bayern München), Javier Mascherano (argentin, Barcelona), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern München), Neymar (brazil, Barcelona), Paul Pogba (francia, Juventus), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Arjen Robben (holland, Bayern München), James Rodríguez (kolumbiai, Real Madrid), Bastian Schweinsteiger (német, Bayern München), Yaya Toure (elefántcsontparti, Manchester City)

A névsort december 1-jén szűkíti háromfősre a FIFA. A szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, illetve újságírók szavazatai alapján a január 12-i FIFA-gálán hirdetnek győztest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik