Foci

Nem kellenek az argentinok Szombathelyen

A Haladás nem tart igényt Nello Matías Sosára és a próbajátékon lévő másik három argentin labdarúgóra.

A szombathelyi gárda pocsékul szerepel ebben az idényben, hiszen 13 mérkőzés után sereghajtók az OTP Bank Ligában, mindössze két nyert találkozóval és nyolc szerzett ponttal.

A sikertelenség miatt a klubvezetés október végén menesztette Artner Tamás vezetőedzőt, helyére pedig Szentes Lázár ült le a kispadra.

 Szentes nem volt elégedett az argentinokkal
Fotó: MTI 

A Haladás számára így minden valamire való futballista erősítést jelentene, ám a klubnál úgy láttták jónak, ha elköszönnek négy argentintől is. A 22 éves támadó középpályás, Nello Matias Sosa még szeptemberben érkezett a csapathoz, azóta pedig a Haladással készült. Artner korábban azt mondta róla, hogy jó játékos, de erőnlétileg fejlődni kell – írja a haladas.hu.

Szentes Lázár az elmúlt napokban megnézte, mire is képes Sosa, és úgy döntött, nincs szüksége a labdarúgóra, de három honfitársára sem, akik szintén próbajátékra érkeztek a Halihoz.

A csapat legközelebb a második helyezett MTK-t fogadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik