Foci

Az MTK legyőzésével dobogós az Újpest

Az Újpest egy hajrában szerzett góllal 1-0-ra győzött vasárnap a második helyen álló MTK Budapest vendégeként a Bozsik Stadionban, a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Az első félidőben alacsony színvonalú játékot láthatott a közönség, mindkét csapat sok hibával és pontatlanul játszott. Valamivel az MTK volt ugyan veszélyesebb, de előnyt nem tudott szerezni a szünetig.


 Fotó: MTI

A folytatásban már inkább az Újpest akarata érvényesült, mégis a hazaiak jutottak büntetőhöz, amelyet azonban kihagyott Kanta József csapatkapitány. Ettől kezdve egyértelmű fölényben futballoztak a lila-fehérek, akik a hajrában megérdemelten szerezték meg a győztes gólt.

A kék-fehérek a mostani vereséget megelőzően sorozatban hét bajnoki meccsüket megnyerték, míg a lila-fehérek immár hat találkozó óta veretlenek.

Eredmény – OTP Bank Liga, 13. forduló

MTK Budapest-Újpest FC 0-1 (0-0)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Iványi

Gólszerző: Balogh B. (85.)
Sárga lap: Vukmir (73.), illetve Nagy I. G. (55.), Heris (64.)

MTK Budapest: Hegedüs – Poór, Kelemen, Vukmir, Hidvégi – Pölöskei, Vass Á., Kanta – Bese (Csiki, 77.), Torghelle, Hrepka (Cseke, 82.)

Újpest FC: Balajcza – Nego, Litauszki, Heris, Forró – Nagy I. G., Bardhi (Kosovic, 80.), Vasiljevic, Stanisavljevic, Balogh B. – Simon K. (Vadász, 90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik