Foci

Agüero gólja döntötte el a manchesteri derbit

A Manchester City zsinórban negyedik városi derbijét nyerte meg a United ellen.

Mindkét oldalon voltak hiányzó nevek a találkozó előtt, hiszen a City-nél David Silva, a Unitednél Radamel Falcao pótlását kellett megoldani. Ami a mérleget illeti, a két együttes legutóbbi öt meccséből négyet a kékek nyertek meg, és ezúttal is nekik állt a zászló, hiszen a Vörös Ördögök gyengén kezdték a szezont.

A találkozó első félidejét ennek megfelelően a hazaiak uralták, ám gólt nem tudtak szerezni, viszont negyven perc után emberelőnybe kerültek: ekkor Smalling kapta meg második sárgáját.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A fordulást követően Agüero viszont már előnyhöz juttatta a City-t, mivel Clichyről csúnyán lemaradtak a védők, a középre adott labdáját pedig az argentin csatár könnyen a hálóba helyezte.

A folytatásban is a hazaiak nyomtak, ám növelni már nem tudták előnyüket. Az 1-0-s siker azt jelenti, hogy a Manchester City maradt a harmadik helyen, a United viszont egyet visszacsúszva csak a kilencedik.

Eredmény – Premier League, 10. forduló

Manchester City – Manchester United 1-0 (0-0)
Gólszerző: Agüero (63.)
Piros lap: Smalling (39.) 

Aston Villa – Tottenham 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Weimann (16.) illetve Chadli (84.), Kane (90.)
Piros lap: Benteke (65.) 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.