Foci

Egy védelmi baki volt a Liverpool veszte

A Newcastle United hazai környezetben győzte le 1-0-ra a Liverpoolt a Premier League 10. fordulójában.

A Liverpool egyik „kedvenc” ellenfeléhez látogatott szombaton, ugyanis a legutóbbi négy bajnokin nem kapott ki a Newcastle-től, két-két győzelmet és döntetlent könyvelt el a Pool ezeken a mérkőzéseken. Azzal is számolni lehetett, hogy születni fog legalább egy gól, a felek ugyanis 1974 februárjában játszottak utoljára 0-0-s döntetlent.

Kissé tanácstalanok voltak a csapatok az első félidőben, így kevés helyzetet hozott a játékrész. A labda a vendég Liverpoolnál volt többet, de a Vörösök nem tudták feltörni a jól záró hazai védelmet, ráadásul a pálya utolsó harmadában elég pontatlanok voltak az átadásaik.


Mario Balotelli végig a pályán volt, de nem szerzett gólt
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az 58. percig kellett várni az első nagyobb helyzetre, Coutinho felső sarokba tartó fejesét hárította Krul. A 73.minutumban járt a mérkőzés, amikor Moreno nem tudott felszabadítani, Pérez pedig köszönte szépen és megszerezte a vezetést a Szarkáknak. Mivel nem született több gól, így a Newcastle szerezte meg a három pontot.

A Liverpool a hetedik helyen ragadt, a Newcastle feljött a kilencedik pozícióba.

Eredmény – Premier League, 10. forduló

Newcastle – Liverpool 1-0 (0-0)
Gólszerző: Pérez (73.) 

Videó – A győztes gól:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik