Foci

Torghelle szereti, ha szidják

Az MTK csatárának semmi problémája azzal, hogy megosztó személyiség. Sőt!

Csütörtökön Torghelle Sándor volt az egyik vendége a Sport TV Mai helyzet c. műsorának a vendége, ahol szóba került, hogy a labdarúgót rengetegen szeretik, de sokan vannak azok is, akik nem bírják. A korábban Németországban, Angliában és Görögországban is megfordult játékos elégedett a megítélésével.

„Inkább ilyen legyek, minthogy beüljek a sarokba, és semmit ne tudjak kiváltani az emberekből. Én ezt szeretem. Ha az ellenfél szurkolói szidnak, és édesanyámat említik, én maximálisan elégedett vagyok, mert ez azt mutatja, hogy valamit jól csinálok” – mondta a 32 esztendős, 42-szeres magyar válogatott Torghelle.


Korábbi csapata, a Videoton ellen még az előző szezonban
Fotó: MTI

Azt is hozzátette, a tapasztalatából szeretne átadni a csapattársainak, akik a jelek szerint fogékonyak erre.

„Amit én megtanultam külföldön, azt próbálom itt a fiataloknak átadni. Sőt, a rendet, a fegyelmet, amennyire a hatáskörömbe tartozik, próbálom is kérni tőlük. Amikor valaki nem csinálja, azért odacsapok az asztalra, mert ha a pályán kívül fegyelmezetlenek vagyunk, akkor a pályán sem tudunk olyan teljesítményt nyújtani. Azzal, hogy én az MTK-ba szerződtem télen, szerintem mindkét fél profitált.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.