Foci

Magyarul beszélni román pályán nem normális

Costel Gâlcă, a Steaua Bukarest vezetőedzője mondta ezt, miután csapata Kovács István játékvezető vélt, vagy valós tévedései miatt kikapott vasárnap a marosvásárhelyi ASA-tól 1-0-ra.

Etnikai alapú részrehajlással vádolták meg Kovács Istvánt, az egyik legelismertebb romániai futballbírót, aki vasárnap a marosvásárhelyi ASA és a bukaresti Steaua mérkőzését vezette. A meccset meglepetésre 1-0-ra a marosvásárhelyi együttes nyerte az éllovas Steaua ellen. A romániai sportsajtó egyöntetű véleménye szerint a bíró olyan hibákat követett el, amelyek befolyásolták a mérkőzés eredményét. 

 
Costel Gâlcă ideges volt a vesztes meccs után
Fotó: europress 

Look TV-nek nyilatkozó Costel Gâlcă, a Steaua vezetőedzője úgy fogalmazott, Kovács István játékvezetőnek az első félidőben legalább Gabi Muresant ki kellett volna állítania a marosvásárhelyi csapatból, amikor három perc alatt három játékosát is kénytelen volt lecserélni súlyos sérülés miatt, nem beszélve arról, hogy a második félidőben Tanase buktatása 11-est és ugyancsak kiállítást ért volna. A bíró ellenben piros lapot adott Parvulescunak, egy elrontott becsúszó szerelés miatt. Hogy igaza van-e az edzőnek vagy sem, azt a mérkőzés összefoglalőja alapján döntse el mindenki maga.

 

De amit a mérkőzést követően nyilatkozott, az más kissé furcsa. “Hallottam, hogy Kovács István magyarul beszélt a pályán Sepsivel (a marosvásárhelyiek hátvédjével – a szerk.). Ez nem normális. Romániában élünk” – adta közre az edző szavait a mediatica.ro . Már miért ne lenne normális? Láttunk már olyat európai kupameccsen, hogy a játékvezető anyanyelvén váltott szót az idegenlégióssal…

Dumitru Dragomir, a román első osztályú bajnokságot szervező Liga 1 volt elnöke egy televíziós interjúban fogalmazott még durvábban, amikor kijelentette „Kovács István a saját fajtáját próbálta segíteni. (…) Jó bíró, de ezen a mérkőzésen azért tévedett, mert így akarta” – jelentette ki.

Azon lehet vitatkozni, hogy Kovács jó bíró vagy sem, de, hogy direkt azért tévedett volna, mert Marosvásárhely egykor Erdély részekén magyar város volt…? Megjegyezzük, a két csapat összeállítását böngészve elvétve találtunk magyar nevű játékost – talán vásárhelyi oldalról Sepsi, és Pustai edző, illetve bukarestiről Keseru az.  

 
Kovács István miatt forrong a román futball
Forrás: maszol.ro 

Razvan Burleanu, a bírói bizottságot is működtető a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke kijelentette: Kovács Istvánt több fordulóra eltiltják, és nem engedik el Angliába, ahol az angol ifjúsági válogatott mérkőzésén kellett volna bíráskodnia. 

A 30 éves, nagykárolyi származású Kovács Istvánt a hét végi bíráskodása ellenére a második helyre sorolta hétfőn a bírói bizottság azon a listán, amelyen a 2015-ben nemzetközi mérkőzésekre is igénybe vehető román játékvezetőket ajánlotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) figyelmébe.

Román bajnokság, eredmény:

ASA Târgu Mureș – Steaua 1-0

ASA Târgu Mureș: Stăncioiu – Feussi, Bejan, M. Constantin, Sepsi – N’Doye (Gorobsov 84), G. Mureșan – Hora, Goga (Martins 90+3), Zicu (Bumba 74) – Axente
Edző: Cristi Pustai

Steaua: Arlauskis – Papp, Szukala, Varela, Latovlevici (Pîrvulescu 22) – Prepeliță, Filip – N. Stanciu, Sânmărtean, Tănase – Keșeru (Rusescu 22, Breeveld 29). 
Edző: Costel Gâlcă 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik