Foci

Balotelli visszatérhet Olaszországba

Mario Balotelli egyelőre nem kápráztatta el a Liverpool szurkolókat. A csatár mindössze egyetlen gólt szerzett új csapatában, de a bajnokságban még nem sikerült a kapuba találnia. A támadót most a Napoli hívja haza.

A Liverpool Luis Suarez pótlására szerződtette Mario Balotellit, ám az olasz támadó olyannyira nem vált be, hogy egyelőre gólképtelen a bajnokságban. A “vörösök” 16 millió fontért igazolták le a csatárt, ám most 10 millió font fejében szívesen megválnának tőle.

 Egyelőre csalódást keltő produkció Balotellié
Fotó: Europress Fotóügynökség

Némi meglepetésre van érdeklődő Balotelli iránt, hiszen a Napoli adna ennyit a támadóért. Rafael Benitez, a nápolyiak vezetőedzője már télen megszerezné a csatárt.

Vélhetően jót tenne a váltás a csatárnak is, hiszen a Serie A jobban fekszik neki, mint az angol bajnokság.

A Balotelliért kapott pénzt a Liverpool felhasználná arra, hogy lecsapjon a WBA támadójára, Saido Berahinora.

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.