Foci

Moratti lemondott az Internél

Massimo Moratti lemondott az Internazionalénál betöltött tiszteletbeli elnöki posztjáról.

A 69 éves korábbi tulajdonos mellett távozik a futballklub elnökségéből fia, Angelomario Moratti, valamint az igazgatótanács két másik tagja is – közölte csütörtökön Moratti cége. A 18-szoros bajnok Inter ugyanakkor hivatalosan nem erősítette meg a hírt.


  Fotó: Europress Fotóügynökség

Massimo Moratti közel húsz évig volt a klub többségi tulajdonosa és elnöke, tavaly ősszel azonban részvényei hetven százalékát eladta Erick Thohir indonéz befektetőnek, s azóta a tiszteletbeli elnöki tisztség volt az övé. Regnálása alatt a milánói csapat 2006 és 2010 között sorozatban ötször nyert bajnokságot, 2010-ben pedig a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik