Foci

Amerikában folytatja minden idők egyik legjobb spanyol futballistája

Raúl González az Egyesült Államokban, a jelenleg másodosztályú Cosmosban folytatja pályafutását.

A csatárkiválóság nemcsak játszani fog, hanem – a kedden bejelentett, bár hivatalosan alá még nem írt megállapodás értelmében – a New York-i együttes akadémiáján oktatni is fogja a fiatalokat.      

A 37 éves labdarúgó új csapatában a 2015 tavaszán rajtoló bajnoki idényben mutatkozik be. Legutóbb a katari al-Szadd együttesét erősítette, amellyel utolsó mérkőzését idén márciusban játszotta. Korábban sikert sikerre halmozott a spanyol válogatottban és klubcsapataiban egyaránt. 

A nemzeti együttes szerelését 102 alkalommal öltötte magára, s 44-szer volt eredményes. A Real Madridnak 16 szezonon át volt a futballistája, s a fővárosiak színeiben 741 meccsen 323 gólt jegyzett. A királyi gárdával, amelytől 2010-ben távozott, hat bajnoki címet szerzett, négyszer ünnepelhetett spanyol Szuperkupa-győzelmet, háromszor nyert Bajnokok Ligáját, egyszer Európai Szuperkupát, s két ízben a klubvilágbajnokság elődjének számító Interkontinentális Kupát. 

A Real után Németországban, a Schalkéban két idényt töltött el, s Német Kupa-győztesnek is vallhatja magát, legutóbb pedig katari bajnoki címet szerzett.    

Ő a Bajnokok Ligája mindenkori legjobb gólszerzője 71 találattal, az örökranglista éllovasaként jelenleg kettővel előzi meg a Real Madridban játszó Cristiano Ronaldót és hárommal az FC Barcelonát erősítő, s 68 “eurogólnál” tartó Lionel Messit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik