Foci

Női BL: óvást nyújtott be az MTK

Az ellenfél egyik játékosának jogosulatlan szereplése miatt megóvta az MTK Hungária női labdarúgócsapata az osztrák NÖSV Neulengbach elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést.

Az MTK pénteken a honlapján tudatta, hogy információik szerint Nina Burger szerződtetése az osztrák átigazolási időszak lejárta, július 15-e után történt. A rendelkezésre álló adatok szerint a futballista augusztus 20-án még a Houston Dash csapatánál játszott, így a Neulengbachhoz kerülése nem lehet érvényes, ezen felül az osztrák szövetséghez benyújtott kérelme – a jogászok tudása szerint – nem felelt meg az előírásoknak.


 Fotó: MTI

Az adatok alapján az MTK Hungária FC kezdeményezi, hogy a lejátszott mérkőzés végeredményét az európai szövetség törölje és az MTK-t jutassa tovább a nyolcaddöntőbe.
    
A párharc első, budapesti mérkőzésén a Neulengbach 2-1-re nyert. A szerdai visszavágón az MTK a 88. percben egyenlített, a 91. percben pedig kiharcolta a hosszabbítást. Annak a legvégén, a 120. percben büntetőhöz jutott az osztrák együttes, amelyet értékesített, így 4-3-as összesítéssel továbbjutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik