Foci

„Albániában ilyen nem történhetne meg”

Az albán kormányfő az erőszak és a rasszizmus bizonyítékáról beszélt a botrányos véget ért Eb-selejtezős mérkőzés kapcsán.

Az erőszak és a rasszizmus bizonyítékának nevezte Edi Rama albán kormányfő a szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőn történteket. Rama szerdán az Amerika Hangja (VOA) amerikai rádió albán nyelvű műsorában úgy fogalmazott: a labdarúgás nem lehet a politika eszköze.

Szerinte a belgrádihoz hasonló eset Albániában nem történhet meg, mert országa és népe „nem süllyed arra a szintre”. Albánia inspirációt jelenthet a térség jövője számára – fogalmazott.

Ugyanakkor elutasította a testvérével szembeni vádakat, tagadta, hogy Olsi Ramának bármi köze lenne a Belgrádban történtekhez.

Kiemelte, hogy büszke az albán válogatottra, és szerinte a játékban jobbnak bizonyultak ellenfelüknél.

.

Korábban Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök úgy vélekedett Belgrádban, hogy a szerb-albán Eb-selejtezőn történt incidens politikai provokációnak tekinthető, amelynek három célja volt: a szerb nép megalázása, Szerbia és a Balkán stabilitásának megingatása hosszú időre, és a szerb aktuálpolitikai történések befolyásolása.

A szerb-albán labdarúgó-mérkőzést az első félidő vége előtt néhány perccel szakították félbe, mert dulakodás tört ki a két csapat játékosai között, amihez a nézők is csatlakoztak. Az incidens kiváltó oka az volt, hogy egy ismeretlen személy quadrocopterrel a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta. A mérkőzést 0-0-ás állásnál szakították félbe.

Edi Rama kormányfő egyébként egy hét múlva a szerb fővárosba látogat, kabinetjének közleménye szerint a mérkőzésen történtek nem befolyásolják látogatását.

Videó – A keddi történések:

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik