Foci

Többen is magukra vállalták a belgrádi balhét

Több albán, koszovói és macedón szurkolói csoport is sajátjának vallotta szerdán annak az akciónak a megszervezését, amely miatt félbeszakadt a Szerbia-Albánia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező kedd este Belgrádban - számolt be a térség médiája szerdán.

Mindegyik csoport azt üzente a különböző tömegtájékoztatási eszközökön keresztül, hogy az ő emberei irányították a pálya fölé egy quadrocopterrel (négyrotoros távirányítható helikopter) a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót, amely miatt verekedés tört ki a stadionban. Ezt követően a nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Ezután a mérkőzést végleg lefújták.

A Presevó völgyéből származó Crvena jabuka nevű szurkolócsoport azt üzente a presevói hírügynökségen keresztül, hogy tervük már akkor megszületett, amikor kiderült, hogy az albán válogatott a szerb ellen fog játszani. Indoklásuk szerint: „tisztában vagyunk a szerb állam mentalitásával, valamint a szerbek és az albánok közötti feszültségekkel”, ugyanakkor elégedetlenségüknek adtak hangot a presevói albánok ügye iránt közömbös politikusokkal kapcsolatban. Mint mondták, előre tudták, hogy nem vehetnek majd részt a meccsen, ezért tervelték ki az utólag sikeresnek bizonyult akciót.

A koszovói sajtó még az éjszaka azt írta, hogy információik szerint néhány Svájcban élő albán vagy három macedóniai albán tervelte ki a Nagy-Albániát és két albán nacionalistát – a gerillaharcos Isa Boletinit, valamint a független Albánia első miniszterelnökét, Ismail Qemalit – ábrázoló zászló belógatását a pályára.

Az albán média szerint is macedón elkövetőkről lehet szó, a közösségi médián keringő fényképek szerint erős a gyanú, hogy a szkopjei Svercer nevű szurkolócsoport vitte véghez a verekedéshez és a mérkőzés félbeszakításához vezető akciót.

Videó – Ez történt szerdán:

Egy boszniai fiú ugyanakkor a Facebookra feltett egy fotót, amelyen ő látható egy quadrocopterrel, és azt írta mellé, hogy “Mégis inkább Tuzláról indult minden”.

A közösségi média adta lehetőségeket kihasználva az északnyugat-macedóniai Tetovóról is felkerült egy videó az internetre, amelyen állítólag a Balista csoport éppen a Nagy-Albániát ábrázoló zászló “fellövésére” készül.

A pristinai Express beszámolója szerint a Belgrádban látott zászlóhoz hasonló a mérkőzés előtt egy nappal Pristinában is megjelent. Arra sem derült fény, hogy azt ki készítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik