George Menougong (george menougong, )
Foci

Magyar állampolgár lett a kameruni támadó

George Menougong 2003 óta és és futballozik Magyarországon. Kezdetben alacsonyabb osztályban játszott, de megfordult a DVTK-ban is. A jelen a Mezőkövesdé. 11 év után megkapta a magyar állampolgárságot.

A boon.hu oldalon olvasható interjúból kiderül, a játékos már régebben állampolgárságért folyamodott, de számos hiánypótlást kellett bekérjen, amit Kamerunból nehezen szerzett be. Az okiratot bekereteztette és büszke rá. Magyar nevet is választott. Nem fogják elhinni, tervei szerint Tállai-Molnár György néven élne a jövőben – nyilván a hátára továbbra is Menugong, vagy George lesz írva. 

 
Menougong és feleése boldogan tartja kezében az állampolgársági okiratot
Forrás: facebook 

A névválasztást, bármennyire is hihetetlen, de a mezőkövesdi klubvezető, az államtitkár Tállai András ihlette.

“Magyarul beszélek, a feleségem magyar, a két gyerekem is. A miskolci polgármesteri hivatalban tett esküm után viccesen azt mondtam, hogy már egyben vagyunk, ugyanis a saját famíliámban csak én voltam idegen. Klubvezetőnk, Tállai András elnök úr államtitkárként, miniszterhelyettesként nagyon sokat tett az érdekemben és én valahogyan meg szeretném ezt neki köszönni. Persze, ez egyelőre csak az én agyamban fordult meg, ennek utána kell nézni. Nem tudom, hogy mik az erre vonatkozó szabályok és az elnök úrnak sem említettem még ezt az ötletet” – nyilatkozta Menougong.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.