Foci

Kikapott a Fradi és a Vidi is

A Ferencváros labdarúgócsapata a Ligakupa F csoportjában szaladt bele 1-0-s vereségbe másodosztályú ellenfele otthonában. A Videoton Újpesten, egy utolsó pillanatban kapott góllal maradt alul szintén 1-0-ra.

Ferencváros együttese a játéknap előtt még nem talált legyőzőre a sorozat mostani kiírásában, az F jelű négyesben két győzelem és egy döntetlen volt az FTC mérlege. A tartalékosan felálló fővárosiak a másodosztályú, eddigi három Ligakupa-meccsét elveszítő Kaposvár otthonában vendégeskedtek. Az első 45 perc alacsony színvonalú játékot hozott és gólt sem láthattak a nézők, majd a fordulást követően meglepetésre a Rákóczi szerzett vezetést, Házi juttatta előnyhöz az övéit. Kárász a túloldalon a kapufára fejelt és mivel ez volt a legveszélyesebb vendég lehetőség, maradt az 1-0.

A Videoton labdarúgócsapata ebben a szezonban minden tétmeccsén győztesen hagyhatta el a pályát, a piros-kékek Újpesten, a Liga 4. fordulójában is a három pont reményében léptek pályára. A székesfehérváriak jól is kezdtek, azonban az első félidőben nem tudták megszerezni a vezetést, térfélcsere után pedig már a budapestiek is veszélyesebben játszottak, így nyílttá vált az összecsapás. Már-már úgy tűnt, hogy 0-0 lesz a vége, de egy utolsó utáni pillanatban szerzett góllal az Újpest diadalmaskodott, egy sarokrúgás után Tsveiba talált a kapuba. 1-0 lett a vége, oda a Vidi hibátlan mérlege.

A játéknap nyugati rangadóján a Szolnok hazai környezetben győzte 2-1-re a Szombathelyi Haladást.

A Budapest Honvéd a Gyirmót vendégeként nyert. A mérkőzés érdekessége, hogy a kispestiek első találatát az a Bíró Ákos jegyezte, aki mindössze 16 esztendős és még csak mutatkozott be a felnőttek között.

A Győr szerdán 5-3-ra nyert a másodosztályú Csákvár vendégeként a labdarúgó Ligakupa csoportkörének negyedik fordulójában, így a Dunaújváros után továbbjutott, ahogy a hozzá hasonlóan tízpontos Budapest Honvéd is.

Eredmény – Ligakupa, 4. forduló

D csoport:
Gyirmót-Budapest Honvéd 1-2 (0-0)
Csákvár-Győri ETO FC 3-5 (1-3)

E csoport:
Vasas-Ajka 2-1 (0-0)
Újpest FC-Videoton FC 1-0 (0-0)

F csoport:
ZTE FC – MVM-Paks 1-1 (0-1)
Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 1-0 (0-0)

G csoport:
Soproni Vasutas-Szombathelyi Haladás 2-1 (1-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik