Foci

Összerugdusták egymást a debreceniek

A válogatott szünetében zajlik a honi futballélet. A bajnokságban eddig visszafogott eredményeket felmutató DVSC játékosai is keményen készülnek a vasárnapi, fehérvári rangadóra. Néha túl keményen.

A DVSC 10 forduló alatt mindössze 12 pontot szerzett az NB1-ben. Ezzel a tőlük szokatlanul szerény eredménnyel is a hetedikek jelen állás szerint. Éppen ezért az átlagosnál is keményebben edzenek, meglehet túl keményen is. A klub honlapja arról számolt be, hogy a csapat egyik meghatározó játékosa, a védelem oszlopa, Mészáros Norbert az edzésen véletlenül összerúgott az egyik csapattársával a labdáért való küzdelem során. A bokáját fájlalta, bicegve lejött a pályáról, majd a vizsgálatot követően kiderült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és legalább három hét kihagyásra számíthat.

Kihagyta a hétfői edzést Kulcsár Tamás is, aki szintén összerúgott egy társával. Az ő sérülése szerencsére nem súlyos, hamarosan csatlakozhat a többiekhez. A DVSC vasárnap 16:30-tól Székesfehérváron a Videoton ellen játszik rangadót. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik