Foci

Egyetlen szerencsés góllal vertük Feröert

A magyar labdarúgó-válogatott Szalai Ádám első félidőben szerzett találatával győzött a Feröer-szigeteken a 2016-os Eb-selejtező F csoportjában.

A románok elleni, szombati mérkőzésen nyújtott teljesítmény láttán joggal reménykedhettünk, hogy simán, gólokkal győzzük le a jobbára polgári foglalkozású játékosokból álló feröeri csapatot, ám ez nem így történt.

Az első percekben megilletődötten focizott a magyar csapat, az első helyzet is a hazaiaké volt, a vezetést mégis mi szereztük meg.

A félidő derekán egy szöglet utáni kavarodásnál Szalai volt jó helyen, s a kapu torkából a hálóba kanalazta a lasztit. A vezetés tudatában bátrabban játszottunk, de komolyabb helyzeteink nem voltak, a szünetre 1-0-s előnnyel vonulhattunk

 Fotó: MTI

Ha szépen szeretnénk fogalmazni, azt mondanánk, a térfélcserét követően ráültünk az eredményre. A feröeri csapat mondhatni fáradhatatlanul próbálkozott, bár önerőből nem sikerült veszélyt kialakítaniuk a kapunk előtt.

Feröer-szigetek válogatottja többet birtokolta a labdát a meccsen (!), a második játékrészben pedig teljesen ötlettelenül futballoztunk, de lényeg a lényeg, végül begyűjtöttük a fontos három pontot.

A csoport másik két meccsén Románia a finneket, Észak-Írország pedig a görögöket győzte le egyaránt 2-0-ra.

Eredmény – Eb-selejtező, F csoport

Feröer-szigetek-Magyarország 0-1 (0-1)
Tórshavn, Tórsvollur Stadion. vezeti: Kulbakov (fehérorosz)

Ferörer-szigetek: Nielsen – V. Davidsen, Nattestad, Gregersen, Naes – S. Vatnhamar (Sörensen, 81.), Benjaminsen, Holst (Bartalstovu, 69.) – Olsen, Hansson – Edmundsson (Hansen, 76.). Szövetségi kapitány: Lars Olsen

Magyarország: Dibusz – Varga J., Juhász R., Kádár, Korhut – Simon K., Gera, Tőzsér (Kalmár, 73.), Dzsudzsák – Szalai (Priskin, 84.), Nikolics (Fiola, a szünetben). Szövetségi kapitány: Dárdai Pál

Gólszerző: Szalai (21.)

Sárga lap: Gregersen (20.), Hansson (33.), Benjaminsen (56.) illetve Gera (48.)

FRISSÍTÉS

2. FÉLIDŐ

95. PERC: VÉGE, NYERTÜNK 1-0-RA!

93. PERC: Dzsudzsák jó 25-ről bombázott a lelátóra.

92. PERC: Egymás után két szögletet hatástalanított Fiola a rövid oldalon.

90. PERC: Négy perc a hosszabbítás.

87. PERC: Kalmár lódulhatott volna meg, de Nattestad az utolsó pillanatban becsúszva szerelte.

84. PERC: Szalai helyén Priskin folytatja az utolsó percbekben.

83. PERC: Dzsudzsák tüzelt a 16-os sarkáról, de Nielsen leért a jobb alsó sarokhoz.

81. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét Feröer: Vatnhamar le, Sörensen be.

79. PERC: Közeledik az utolsó tíz perc, közel sem lehetünk nyugodtak.

76. PERC: Hansen is beáll, Edmundson hagyja el a pályát.

75. PERC: Edmundson akrobatikus mozdulattal próbálta bevenni a magyar kaput, de Dibusz kezébe érkezett a laszti.

73. PERC: Változtat Dárdai is, Tőzsért Kalmár váltja.

72. PERC: Szalai lőtt éles szögből, de Nielsennek ez csemege volt.

69. PERC: Cserél Feröer: Bartalstovu áll be Holst helyére.

67. PERC: Hanssonnak lépett oda keményen Fiola, de megússza a sárga lapot.

64. PERC: Nincs benne a találkozóban az újabb gól egyik részről sem, könnyen lehet, hogy Szalai gólja dönt majd.

60. PERC: A második játékrész első hazai szögletét Dibusz öklözi a mezőnybe.

58. PERC: Míg a mi meccsünkön nem történi semmi érdemleges, a románok megszerezték a vezetést Finnországban, az északírek pedig már 2-0-ra vezetnek a görögök vendégeként.

56. PERC: Benjaminsen lépett oda Vargának, ő a harmadik feröeri sárga kártyás.

53. PERC: Mezőnyjáték folyik a pályán, nem forognak veszélyben a kapuk.

48. PERC: Gerának mutatja fel a sárga lapot a játékvezető.

46. PERC: Kezdetét vette a második félidő. A szünetben Fiola állt be Nikolics helyére, így Simon Krisztián előrébb lép a védelemből.

1. FÉLIDŐ

45+2. PERC: A fehérprpsz játékvezető véget vet az első félidőnek, 1-0-ra vezetünk.

45. PERC: Két perc a ráadás az első játékrészben.

44. PERC: Szalaira csúszott rá egy feröeri játékos, a Hoffenheim támadóját a pályán kell ápolni.

42. PERC: Egy labdaeladást kövtően lódult meg a hazai csapat, Hansson távoli kísérleténél viszont nem kellett közbeavatkoznia Dibusznak.

41. PERC: Kissé alább hagyott az iram, továbbra is 0-1 áll az eredményjelzőn.

38. PERC: Benjaminsen és Juhász feje ütközött a levegőben, mindkettejüket ápolni kell.

35. PERC: Korhut próbálkozása a kapu mellett hagyta el a játékteret.

33. PERC: Hansson a második feröeri sárga lapos.

32. PERC: Először tör ki hangos füttyben a közönség a játékvezető vitatható döntése miatt.

28. PERC: Mi maradt ki! Tőzsér újabb lövése pattant ki a kapusról, az érkező Nikolics azonban nem tudta a kapuba helyezni a bőrt.

24. PERC: Tőzsér távoli bombáját Nielsen öklözte oldalra.

21. PERC: Dzsudzsák végezte el a szabadrúgást, Nielsen nagy bravúrral tolta ki a labdát szögletre. ÉS GÓÓÓL! A sarokrúgást követően Nikolics fejesét előbb hárította a kapust, az ismétlésnél viszont Szalai állt jó helyen, és a kapu torkából volt eredményes. 0-1.

20. PERC: Gregersen buktatta Szalait a büntetőterület vonalán, meg is kapja a megérdemelt sárga lapját.

19. PERC: Edmundsson fejelhetett teljesen üresen a 16-oson belül, azonban csak megcsúsztatni tudta a labdát.

16. PERC: Az elmúlt percekben átvettük a játék irányítását, de nagyon fegyelmezetten védekeznek a házigazdák.

12. PERC: Hansson lövésébe Kádár lép bele, bedobásra pattan a labda.

8. PERC: Furcsa ezt leírni, de egyelőre a feröeri gárda irányít, keveset van nálunk a játékszer.

5. PERC: Az első szögletrúgást a hazaiak végezhették el, de nem okoztak vele veszélyt a kapu előtt.

4. PERC: Dibusz védett óriásit, Hansson lövését tornászta szögletre.

1. PERC: Mi kezdtük a találkozót, hajrá magyarok!

Előzetes: A csapat szombaton 1-1-es döntetlent ért el Bukarestben, így 1981 után először nem kapott ki Romániában, ráadásul Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból elért találata révén 1972 után szerzett újra gólt vendégként a nagy rivális ellen.

A selejtezősorozatnak még Pintér Attilával vágott neki a válogatott, a tavaly decemberben kinevezett kapitánnyal szeptemberben az észak-írektől elszenvedett vereséggel (1-2) nyitott hazai pályán. A kudarc nyomán a magyarok lépéshátrányba kerültek az Eb-re jutásért folyó harcban, Pintért pedig menesztették.

Dárdai Pál berlini munkája miatt csak az év végéig, négy mérkőzésre, köztük a románok, a feröeriek és a finnek elleni Eb-selejtezőre vállalta az irányítást.

A magyar válogatott még nem találkozott a feröeriekkel, de a papírforma alapján győzelemre esélyesen utazott Tórnshavnba, ahol kedden este 20.45-kor kezdődik majd a két együttes történetének első összecsapása.

Az Eb-selejtezők F csoportjában Magyarország az északírek, a románok, a feröeriek és a finnek mellett a világbajnoki nyolcaddöntős görögökkel szerepel együtt. A hatosból az első kettő jut ki a 2016-os franciaországi kontinensviadalra. A harmadik helyezett szintén egyenesen kijut az Eb-re, ha az összes többi csoport harmadikjánál jobb lesz a mérlege, ha nem, akkor pedig pótselejtezőt játszhat majd a Eb-szereplésért.

A találkozót a fehérorosz Alekszej Kulbakov vezeti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik