Foci

Stadionbezárással büntethetik a románokat

A román-magyar Eb-selejtezőn történt balhék miatt az UEFA könnyen bezárhatja a National Arénát a következő mérkőzésre.

Szombaton közel telt ház előtt a magyar labdarúgó-válogatott pontot szerzett Bukarestben, így borsot tört a románok orra alá, akik kissé lekezelően nagyon sima győzelemre számítottak.

Azonban nem csak a pályán, a lelátón történtek is beszédtémát szolgáltatnak, mivel a rendezők és a román szurkolók összecsaptak a nézőtéren, az egyik biztonsági embert például át is lökték a kerítésen.

A ProSport az ügy kapcsán megszólaltatott több, a román szövetségben dolgozó tisztségviselőt, mire is számíthat a válogatott az incidensek miatt.

 Fotó: Sport24

Egyikük úgy vélte, súlyos, drasztikus büntetést szab majd ki rájuk az UEFA, ugyanis korábban is elmarasztalta őket az Európai Labdarúgó Szövetség, míg Florin Prunea, az FRF korábbi nemzetközi igazgatója úgy véli, legalább egy meccset biztos, hogy nézők nélkül rendeznek a National Arénában.

“Azt hiszem, nincs esélyünk arra, hogy megússzuk a büntetést, most már csak azon múlik minden, mit hallott az ellenőr. Ha csak a látottakat mérlegeli, és a petárdákat meg a füstbombákat veszi figyelembe, akkor nem lesz zártkapu, csak pénzbüntetés, de ha értette is a drukkerek skandálását, akkor biztos bezárják az arénát.”

Fotó: adevarul.ro

Dumitru Dragomir, a román labdarúgóliga korábbi elnöke ellenben azt vallja, nem lesz zárt kapus szankció, viszont a szövetség komoly pénzbüntetést kap majd. Annak ellenére, hogy korábban a román klubcsapatokat és a válogatottat is elmarasztalták magyarellenes rigmusok, zászlóégetés és rasszista megnyilvánulások miatt.

A találkozó előtt a magyarok és a románok is elmondták: “Ez csak egy játék, nem háború.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.