Foci sport

Dárdai nem akar beállni védekezni

A magyar fociválogatott kapitánya szerint masszív lesz szombaton a csapat.

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Bukarestben megismételte, amit reggel Budapesten mondott: játékosai felkészülten várják a románok elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőt, így nyugodtan alszik majd a bukaresti találkozót megelőző éjszaka.

„Sikeres felkészülésen vagyunk túl. Ha azt nézem, hogy hétfőtől péntekig meddig jutottunk, és egy picit még előrelépünk, akkor nyugodtan fekhetünk le, és egy masszív csapatot láthatunk holnap a stadionban” – mondta a szövetségi kapitány a román fővárosban tartott pénteki délutáni sajtótájékoztatón.

A válogatott irányítását ideiglenesen elválló edző elmondta, letámadják majd riválisukat, nem hátrafelé fognak védekezni.


Fotó: MTI

A felfokozott médiaérdeklődés közepette megtartott eseményen Dárdai Pál hozzátette, hogy a keretben Korcsmár Zsolt és Stieber Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, ennek ellenére mindketten együtt edzettek társaikkal a bukaresti Nemzeti Stadionban, de a szombati összecsapáson csak akkor kapnak lehetőséget, ha addigra százszázalékos állapotban lesznek. Ehhez kapcsolódva megjegyezte, ha mégsem így alakul, az sem gond, ugyanis a fejében már megvan a B terv.

A szövetségi kapitány szombat délelőtt közli a játékosokkal, kikre számít kezdőként, ugyanakkor hozzátette: azok, akik várhatóan kifutnak majd a gyepre, már érzik a lehetőséget.

A sajtótájékoztatón részt vett Gera Zoltán is, és úgy véli, a magyar együttest akár még erősítheti is a bukaresti közönség várható ellenséges viselkedése.

„Azt gondolom, amikor egy fiatal elkezd futballozni, arról álmodik, hogy egy ilyen mérkőzésen pályára léphessen” – mondta a Ferencváros támadója.

A magyar szurkolói vonat is elindult pénteken a román fővárosba.

Itt pedig szubjektív véleményt olvashatnak a közelgő rangadóról.

Benedek Tiborék is üzentek a Dárdai-csapatnak.

A várható kezdőcsapat az MTI szerint

Király Gábor – Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás – Elek Ákos, Tőzsér Dániel – Lovrencsics Gergő, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.