Foci

Hétfőn döntenek Horváth Ferenc sorsáról

A Győr pénteken újabb vereséget szenvedett az NB I-ben. A felcsúti mérkőzés után az ETO vezetőedzője felajánlotta a lemondását.

A Puskás Akadémia otthonában Rudolf góljával vezetett, majd büntetőt hibázott a Győr. Ezt megbosszulva a felcsútiak fordítani tudtak és begyűjtötték a három pontot.

A lefújás után Horváth Ferenc nem is nyilatkozott a televíziónak, csak később mondta el a véleményét a látottakról. Ekkor jelentette be azt is, hogy felajánlja a lemondását.

 Fotó: MTI

“Tudom, hogy a vereségben megvan az edző felelőssége, de azoké is, akik kihagyják a tizenegyest, két méterről nem találnak a kapuba vagy éppen minden szögből gólt kapnak. Emelt fővel érkeztem Győrbe és nem akarok szégyenkezve, lógó orral távozni most sem. Ha azzal segítem a klubot, akkor ez után a vereség után felajánlom a lemondásomat. A tulajdonos dönt, a továbbiakban az ő kezében van a sorsom” – mondta.

A kisalfold.hu úgy tudja, hétfőig nem lesz előrelépés az ügyben, ugyanis Tarsoly Csaba, az ETO tulajdonosa csak a hét elején dönt arról, maradjon, vagy menjen az edző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik