Foci

Jenei: “A futballban bármi megtörténhet”

Jenei Imre, a román és a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya szerint Románia lép pályára esélyesként a jövő heti bukaresti Eb-selejtezőn.

A szakember a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, szerinte az északírek ellen nyújtott teljesítmény édes kevés lesz a román csapattal szemben.

„A tippem maradt ugyanaz, mint volt tavaly: a román csapat jobb a magyarnál, akiket láttam az északírek. Plusz hazai pályán, Bukarestben játszhatnak, ahol ötvenezer néző buzdítja őket. Persze mindez együtt sem jelenti azt, hogy a magyarok ne tudnának egy jó eredményt elérni. Ez lehet akár egy bukaresti győzelem is, hiszen a futballban bármi megtörténhet. Dárdai Pálnak olyan labdarúgókra lesz szüksége, akik képesek fülüket bedugva tartva függetleníteni magukat a közegtől, és csak a játékkal foglalkoznak. Nem zavarja őket meg az atmoszféra, ami persze nem lesz egyszerű feladat” – vélekedett Jenei.

Fotó: MTI

Hozzátette, Dárdainak nehéz feladata van, ugyanis ilyen rövid idő alatt képtelenség átvinni a elképzeléseit a válogatottra.

“Dárdai olyan futballkultúrából érkezik, ahol mentálisan már a kis gyerek fel vannak készítve arra, amire egy magyar, vagy egy román kortársa nincs. Mások a gyerekek, más a nevelésük. Nem tudjuk Magyarországon és Romániában a futballt szerető gyerekeket úgy nevelni, hogy igazi futballistákká váljanak. Fiatalként vannak részeredményeik, részsikereik, de amint belépnek a felnőttek közé, ez a folyamat megtörik.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.