Foci

Fűt-fát ígért Mészölynek az MLSZ

Mészöly Gézát a napokban menesztették az U19-es válogatott kapitányi posztjáról, pedig korábban marasztalta őt a szövetség.

A Magyarországon rendezett U19-es Európa-bajnokságon leszerepelt a nemzeti csapat, a portugálok és az osztrákok ellen is kikaptak a fiúk, ugyanakkor Izrael legyőzésével kiharcolták a jövő évi világbajnoki részvételt.

A 2015. május 30. és június 20. közötti, Új-Zélandon sorra kerülő vb-döntőben ellenben már nem Mészöly irányítja majd az együttest, ugyanis az MLSZ nem bocsátotta meg neki a súlyos vereségeket.

 Fotó: Premier

A honi futballszövetség pár éve még nem akarta elengedni Mészölyt, mondván, Egervári leváltását követően ő veheti majd át a felnőtt válogatott irányítását – írja a Bors.

A szakember eleget tett az MLSZ kérésének, s hiába kapott Törökországból és Franciaországból is ajánlatokat, ő kitartott a fiatalok mellett. A szövetség viszont idő közben elpártolt mellőle.

A 47 esztendős szakember elmondása szerint mélyütés érte, nem számított a menesztésére. Hozzátette, mivel szerződése határozatlan időre szólt, így nincs mit tennie a döntéssel szemben.

Csakhogy ilyen erővel az elmúlt években akár befuthatott volna külföldön…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik