Foci

Nem hibázott a City, a United és a Chelsea sem

A Premier League hatodik fordulójában szombat délután négy órakor pályára lépő bajnokesélyes csapatai kivétel nélkül begyűjtötték a három pontot.

A Chelsea hazai környezetben fogadta az előzőt körig veretlen Aston Villát, s nagyon sima meccsen győzte le a birminghamieket.

A találkozó elején Oscar szerezte meg a vezetést a kékeknek, majd a térfélcserét követően Diego Costa is eredményes volt, a harjában pedig Willian állította be a 3-0-s végeredményt.

A Manchester City a Hull otthonában lépett pályára, s bár a címvédő hamar 2-0-s előnyre tett szert, a szünetre döntetlennel vonulhattak a felek.

Fotó: Europress fotóügynökség

A második félidőben aztán kijött a két csapat közti különbség, Dzeko és Lampard is betalált a vendégekél, így a végén nem volt miért izgulniuk a City drukkereinek.

A Manchester United úgy tűnt sima meccsen győzi le a West Ham United együttesét, miután az első 45 perc derekán Rooney és van Persie találataival 2-0-ra meglépett a londoniaktól van Gaal alakulata.

A félidő előtt Sakho góljával szépített a vendég gárda, de hiába játszott bő fél órán keresztül emberelőnyben Rooney kiállítása miatt a West Ham, 2-1 maradt a vége.

Eredmény – Premier League, 6. forduló:

Chelsea-Aston Villa 3-0 (1-0)
Crystal Palace-Leicester City 2-0 (0-0)
Hull City-Manchester City 2-4 (2-2)
Manchester United-West Ham United 2-1 (2-1)
Southampton-Queens Park Rangers 2-1 (0-0)
Sunderland-Swansea City 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik