Foci

“Az MLSZ szembeköpte a magyar edzőtársadalmat”

Bognár György a Nemzeti Sportnak elmondta: hibázott az MLSZ, amiért ilyen gyorsan leváltották Pintér Attilát.

Az NSO Tv videójából kiderül, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnek ki sem kellett volna neveznie Pintért, ám ha már ezt megtették, időt kellett volna neki, legalábbis így látja Bognár György.

Az MLSZ decemberben hosszas titkolózás után nevezte ki Pintér Attilát a magyar válogatott élére. A szövetségi kapitány első tétmeccsét elveszítette az északírek ellen, de már korábban is csak kritikákat kapott a szakvezető, így szeptember 18-án kirúgták, helyét Dárdai Pál veszi át.

 Fotó: herthabsc.de

“Nagy csalódást okozott a szövetség azon döntése, hogy Pintér Attilát ilyen hirtelen menesztették. Az is nagy csalódást okozott, hogy kinevezték, ez igaz. De most már nem szabadott volna ilyen hirtelen felállítani, legalább decemberig hagyni kellett volna. Ez kapkodás. Kapkodás az is, hogy a Dárdai Palit nevezték ki” – mondta Bognár.

“Palit nagyon csípem, együtt játszottunk, jó játékos volt, jó barát is. Nem az ő képességeit vonom kétségbe, hanem a szövetség döntését, amivel szembeköpte a magyar edzőtársadalmat. Pro licenceket kell végezni, több évtizedes edzői munkák vannak már egy-egy ember háta mögött, és akkor Dárdai Pál a szövetségi kapitány.”

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ötvenszeres válogatott labdarúgó úgy látja, a következő Eb-selejtezőnk, melyet a románok ellen vívunk, sok örömet nem tartogat majd számunka, azonban apró előrelépésben lehet bízni.

“Nem tudom, hogy Pali kikben gondolkodik, nagy variációs lehetősége nincs. De gondolom azokra számít, akiket ismer, akikkel külföldön nagyjából kapcsolatban volt. Alkalmas lehet arra a bukaresti mérkőzésen, hogy egy kicsit fölrázza, motiválja ezt a csapatot. Nem hiszem, hogy szakmailag nagy dolgokat tud csinálni, nem is lehet. Az az egyetlen sansz, hogy motiváltabb és egységesebb lesz a csapat – talán.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik