Foci

Negyvenszer küldte padlóra az élet, soha nem adta fel

Abou Diaby, az Arsenal labdarúgója az elmúlt nyolc évben negyvenszer sérült meg, de mindig hitt magában és optimista tudott maradni.

A 28 esztendős játékos még 2006. januárjában érkezett az észak-londoni együtteshez, majd májusban eltört a bokája. Azóta többet volt sérült, mint a pályán töltött, s bár kis túlzással egy évtized alatt 114-szer felhúzhatta magára az Arsenal mezét, mint tudjuk, másnak ehhez szűk három szezon is elegendő.

Egy nagyon szerethető figura, és ha nem tarkítják ilyen mértékű sérülések a pályafutását, akkor akár a francia válogatott alapembere is lehetne. Számtalanszor történt meg vele, hogy amint felépült, vagy egy edzőmeccsen, vagy egy tréningen, vagy akár rögtön az első éles összecsapásán újra megsérült. Elképesztően szerencsétlen, de hihetetlenül kitartó is.

 Fotó: TalkSport

Diaby tavaly áprilisig 36-szor sérült meg az Arsenal színeiben, ezt gyűjtötte össze a TalkSport a fent látható képen. Mostanáig még négyszer voltak problémái, így mára már negyvennél tart.

“Sokszor eszembe jutott, hogy abbahagyom, de annyira szeretem a futballt, hogy képtelen voltam megtenni. Még mindig fiatal vagyok, és van lehetőségem játszani. Keményen dolgoztam a fizikai állapotomon, és remélem, hogy hamarosan újra pályára léphetek” – mondta a középpályás a Mirrornak idén nyáron.

 Fotó: Facebook

Már-már természetesnek tűnik, hogy azóta is megsérült egyszer, negyvenedszerre pedig kedd este, a Southampton elleni Ligakupa-meccsen térhet vissza az Emiratesben.

“Játszani fog a Southampton ellen. Mentálisan nagyon erős. Nem tudom hányan álltak volna fel minden egyes alkalommal ennyi sérülésből. Tiszteletet érdemel. Remélem, a sors kegyesebb lesz hozzá a jövőben, s megmutathatja, mit is tud valójában” – nyilatkozott Arséne Wenger, a klub menedzsere az esti találkozót megelőzően.

Diaby egy példakép lehet mindenki számára. Nem a pénz hajtja, csak a futball iránti szeretete. Soha nem volt igazán a középpontban, de egy kőkemény harcos, és csak a labdának él.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik