Foci sport

A görögök exkapitánya ül le a portugál kispadra

Fernando Santost nevezték ki a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

Két héttel Paulo Bento menesztését követően a portugál szövetség máris megtalálta a számára megfelelő szakembert a betöltendő posztra.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A korábban Portónál, a Benficánál valamint a Sportingnál is megfordult, a legutóbb a görög válogatottat irányító Fernando Santosra esett a választásuk.

Az edző franciák elleni, október 11-i felkészülési mérkőzésen mutatkozik majd be, három nappal később pedig már tétmeccsen, a dánok ellen vezeti a nemzeti csapatot.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.