Foci

Egy hónapig harcképtelen a Fradi csapatkapitánya

Az Újpest-Ferencváros mérkőzés elején Gyömbér Gábor megsérült, A Fradi csapatkapitányának 3-4 hetet kell kihagynia.

A vasárnapi rangadó 7. percében Gyömbér egy szerencsétlen mozdulat után maga alá gyűrte a lábát, és azonnal cserét kért, mivel rögtön érezte, nem tudja folytatni a játékot.

A találkozó után azonnal megvizsgálták a labdarúgót és kiderült, nem olyan súlyos a sérülés, mint az elsőre hitték.

Fotó: MTI

“Gábor boka- és térdsérülést szenvedett, és első látásra súlyosabbnak is tűnt az állapota, de szerencsére csontos sérülés nem következett be. Az előzetes vizsgálatok alapján 3-4 hét pihenő vár rá. Ezután térhet vissza a futballba” – nyilatkozta a fradi.hu-nak Dr. Pánics Gergő a zöld-fehérek orvosi stábjának vezetője.

“Először elektro- és magnetoterápián vesz részt, ez a nyugalomba helyezés időszaka. Ezt követően fokozatosan gyógytornáztatni kell a lábát, majd rehabilitációs edzések várnak rá. A felügyeletem mellett két fizioterapeutánk – Peter Friar és Nagy Richárd -, valamint masszázsterapeutáink – Lipcsei Gábor és Eisemann László – kezelik majd a játékost. Remélhetőleg, Gyömbér minden gond nélkül felépül majd.”

A Ferencváros a következő fordulóban a Haladást fogadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik