Foci

Dárdai Pál ingyen lesz beugró a válogatottnál

A korábbi 61-szeres válogatott játékos ideiglenesen veszi át a nemzeti együttes irányítását. Nem kér érte pénzt.

Ahogyan arról beszámoltunk, mindössze nyolc hónap és egyetlen tétmérkőzés után (2-1-es vereség Észak-Írországtól) távozott a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Pintér Attila. Erről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor számolt be a csütörtöki, rendkívüli sajtótájékoztatón.

Csányi bejelentette: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot, aki csak erre az időszakra vállalta, ingyen a felkérést.

„Az ő karaktere, az a 17 év, amit Németországban töltött játékosként nagy nevű edzők irányítása alatt, az elfogadottsága, amelytől reméljük, hogy egységet kovácsol a válogatott tagjai között, bízunk benne, ellensúlyozza a tapasztalatlanságot” – nyilatkozott Csányi Sándor.

A Dárdai Pállal szemben megfogalmazott elvárásokkal kapcsolatban az MLSZ elnöke elmondta, saját maga tűzött ki olyan célokat, amelyeket ha megvalósít, akkor a válogatott visszakerülhet a versenybe az Eb-selejtezősorozatban.

„Nem merem megmondani, hogy szerinte mi a reális, ugyanis én túl optimistának tartom” – tette hozzá Csányi Sándor.

A szakember jövőbeli stábjáról egyelőre nem közöltek részleteket, a neveket várhatóan jövő héten ismertetik.

Dárdai Pál – portré

A 38 éves Dárdai Pál 61-szer szerepelt a válogatottban. A Hertha BSC-ből vonult vissza, s jelenleg is a berlini klub alkalmazásában áll, az utánpótlásbázison többek között az egyes korosztályok edzésmunkájának összehangolását végzi.

Pályafutását a Pécsi MSC csapatánál kezdte, 1991-ben debütált az első osztályban. 1996 tavaszán a fővárosi BVSC-hez igazolt, innen szerződött 1997-ben a Herthához, amelyben 2011-ig játszott, s 286 Bundesliga-mérkőzésével klubrekorder lett. Összesen 372 alkalommal viselte a Hertha BSC mezét.

A magyar válogatottban 1998 augusztusában mutatkozott be és 2010-ben szerepelt utoljára, 61 meccsen öt gólt szerzett.

A pro licences edzői tanfolyamot Magyarországon végzi.

Dárdai Pál három Európa-bajnoki selejtezőre vállalta a válogatott irányítását: a nemzeti csapat október 11-én Romániában játszik, három nappal később a Feröer-szigeteken lép pályára, majd november 14-én fogadja Finnországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik