Foci

Mától csúcsgázsiért csúcsfutball

bajnokok ligája trófea (bajnokok ligája trófea)
bajnokok ligája trófea (bajnokok ligája trófea)

A 2014/2015-ös BL-sorozat főtáblájára jutott csapatok közt összességében910,3 millió eurót (273 milliárd forintot) osztanak szét. A keddi nyitányon többek közt a Borussia Dortmund és az Arsenal feszül egymásnak a "zsetonért".

A BL-ben a pénz beszél. Optimális esetben a sorozat győztese akár 37,4 millió eurót (11,2 milliárd forintot) szakíthat ki az összdíjazás alapját képző 910,3-ból. Ehhez minden meccset meg kellene nyerni persze. A meccspénzen túl az UEFA további 409,6 millió eurót oszt szét különböző marketing és nemzeti szempontok alapján a csapatok közt.

Az előző kiírásban győztes Real Madrid így összesen 57,414 millió eurót kapott, de ebben az összegben még mindig nincsenek benne a jegyeladásból, és egyéb jogokból származó egyedi klubbevételek. Nem semmi.

Ma este éppen nyolc mérkőzéssel veszi kezdetét a küzdelem az eurómilliókért, no meg a 2014/2015-ös BL-sorozat végső győztesének járó serlegéért. Keddre mindjárt egy csemege, a Dortmund-Arsenal.

Ha a meccsről kérdezzük a két edzőt, akkor mindketten a “Kórház a város szélén”, vagy a “Vészhelyzet” című sorozatot emlegetik, hiszen a sárgák és a pirosak is tele vannak sérültekkel.

A dortmundi alapemberek közül Mats Hummels, Marco Reus, Jakub Blaszczykowski, Nuri Sahin és Ilkay Gündogan sem játszhat kedden, míg a másik oldalon Olivier Giroud és Mathieu Debuchy szenvedett bajlódik érüléssel.

Bajnokok Ligája, csoiportkör, keddi program és érdekességek

A csoport:Olimbiakósz – Atlético Madrid, Juventus – Malmö

B csoport:Liverpool – Ludogorec (tévé: Digisport 2), Real Madrid – Basel (tévé: Digisport 1)

C csoport: Monaco – Leverkusen, Benfica – Zenyit

D csoport: Galatasaray – Anderlecht, Dortmund – Arsenal (tévé: Sport1)

Érdekességek, rekordok a BL 1992 óta íródó történetéből:

Legtöbb BL-trófea: Real Madrid (4), ACMilan és FC Barcelona (3-3)
Legtöbb döntő: AC Milan (6), Bayern München (5)
Legtöbb meccs: Real Madrid és Manchester United (200-200)
Legtöbb győzelem: Real Madrid (116)
Leghosszabb győzelmi sorozat: Bayern München (10 – 2013-14)
Leghosszabb hazai sorozat vereség nélkül: Bayern München (29)
Leghosszabb sorozat kapott gól nélkül: Arsenal (995 perc)
Legnagyobb arányú győzelem: FC Liverpool-Besiktas 8-0
Legtöbb meccsen szerepelt játékos: Raul (Real Madrid/FC Schalke) 142
Legtöbb gól: Raul (Real Madrid/Schalke 04) 71
Legtöbb gól egy szezonban: Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 17
Legtöbb gól egy meccsen: Lionel Messi (Barcelona) 5 (7-1 a Bayer Leverkusen ellen, 2012)
Leggyorsabb gól: Roy Makaay (Bayern München) 10.12 mp (2-1 a Real Madrid ellen, 2007)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik