Foci

Két perc alatt döntött el mindent a Fradi

A Ferencváros 2-1-re győzte le a Puskás Akadémiát a Groupama Arénában az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.

A zöld-fehérek abban a tudatban léphettek pályára, hogy egy esetleges győzelemmel a tabella második helyére léphetnek fel. A felcsúti alakulatnál is reménykedtek a jó szereplésben, ugyanis a héten a vezetőség minden játékostól visszavette a szolgálati autóját a csapat eddigi gyenge teljesítménye miatt.

A mérkőzés első percétől kezdve uralta a játékot a Fradi, s a félidő derekán sikerült is feltörni az ellenfél védelmét. Előbb Lauth talált a vendég kapuba, majd egy minutummal később Böde duplázta meg az FTC előnyét.

 Fotó: MTI

A folytatásban végig óriási fölényben futballozott Thomas Doll együttese, a hajrá viszont így is izgalmas lett.

A Puskás Akadémia bő tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Sallai révén szépíteni tudott, s bár a hajrában mindent megtett az egyenlítésért, végül nulla ponttal kellett beérnük a vendégeknek.

Mint korábban beszámoltunk róla, a ferencvárosi B-közép üresen tátongott a találkozón, ennek ellenére 7082-en látogattak ki a helyszínre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 7. forduló:

Ferencváros-Puskás Akadémia 2-1 (2-0)
Groupama Aréna, 7082 néző, v.: Szabó Zs.

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Mateos, Pavlovic, Bönig – Somália (Ugrai, 78.), Gyömbér, Busai (Nalepa, a szünetben), Kukuruzovic, Lauth (Cukic, 88.) – Böde

Puskás Akadémia: Danilovic – Szélesi, Vaszicsku, Tamás, Gohér (Guaru, 30.) – Szakály D., Polonkai (Papp, 78.), Tóth II. B., Czvitkovics (Sallai, 70.) – Lencse, Tischler 

gólszerzők: Lauth (23.), Böde (25.), illetve Sallai (79.)

sárga lap: Cukic (83.), illetve Vaszicsku (2.), Lencse (29.), Guaru (52.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik