Foci

Idegenben verte a Pécs a Lokit

A PMFC 2-0-ra nyert Debrecenben az OTP Bank Liga 7. fordulójában.

Erősen foghíjas lelátók előtt fogadta a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapata a PMFC-t. Nem álltak vissza a csapatok az első félidőben, a Loki pedig közel járt a vezetés megszerzéséhez a 17. percben, ám Kulcsár távoli löketénél a keresztléc kisegítette Poleksicet. A pécsiek a 30. minutumban találhattak volna be, ám Szatmári egy szép csel után hiába gurította el a labdát Novakovic mellett, a visszafutó Máté nagyot mentett a k apu torkában.


Varga József és Szatmári Lóránd harca a labdáért
Fotó: MTI 

Az 56. percig kellett várni a meccs első góljára, azt a vendég pécsiek szerezték: Novakovic ütközött Uzomával a tizenhatoson belül – sárgát is kapott érte –, a megítélt tizenegyest Mohl értékesítette higgadtan (0-1). A Loki ment előre az egyenlítésért, Máté fejesénél pedig nagy helyzete is akadt a hajdúságiaknak, de Poleksic a helyén volt.

Az utolsó negyedórában Pölöskey biztosíthatta volna be a pécsi győzelmet, de ziccerben csúnyán mellé lőtt, majd a debreceniek adódott pár egyenlítési lehetőség. Az utolsó percekben Novakovic felett pattant egy labda, de még idejében menteni tudott, majd egy pécsi kontra végén Pölöskey talált be közelről, beállítva a végeredményt (0-2).

A PMFC 2-0-ra nyert és elkönyvelhette első győzelmét az OTP Bank Liga idei szezonjában.

Eredmény – OTP Bank Liga, 7. forduló

Debrecen, 2600 néző, v: Erdős

DVSC-TEVA – PMFC 0-2 (0-0)

DVSC-TEVA: Novakovic – Jovanovic, Máté, Morozov (Volas, 76.), Korhut – Bódi, Varga, Vadnai, Ferenczi J. (Szakály P., a szünetben) – Kulcsár (Tisza, 63.), Sidibe

PMFC-Matias: Poleksic – Nagy J., Balogh B., Romic, Uzoma – Kővári, Horváth A., Szatmári (Pölöskey P., 70.), Márkvárt (Causic, 93.), Mohl – Frőhlich (Heffler N., 84.)

Gólszerzők: Mohl (55.), Pölöskey (92.)

Sárga lap: Máté (43.), Novakovic (54.), illetve Nagy J. (57.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik