Foci

Évtizedes rémálom után sikerre vágyik a válogatott

Az 1986-os világbajnokság óta nem vett részt nagy tornán a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap kezdi meg a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

A Mezey György vezette csapat 1986-os világbajnoki szereplése óta hét Eb- és hét vb-selejtezősorozatot fejezett be sikertelenül, legtöbbször – szám szerint nyolcszor – csoportjában csak a negyedik helyen végzett.

 Mexikóban hatot kaptunk a szovjetektől
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az elmúlt 28 évben a legutóbbi volt a negyedik alkalom – 1988, 1990 és 2012 után -, hogy harmadikként zártak a magyarok a selejtezőben. A pozitív kivételt az 1998-as vb-selejtező jelenti, amikor Csank János szövetségi kapitány irányításával második, azaz pótselejtezőt érő pozícióban végzett a válogatott – a “rájátszás” azonban csúfos véget ért, hiszen a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel jutottak ki Franciaországba.

Ha helyezésben nem is, de pontszámban és szerzett gólokban a legutóbbi Eb-selejtező volt a legeredményesebb 1986 óta. A lehetséges 30 pont 63 százalékát szerezte meg Egervári Sándor csapata, a mérkőzésenkénti gólátlaga pedig 2,2 volt.
    
A negatív csúcsot a 2008-as Eb-selejtezősorozat jelenti, amelyben Bozsik Péter, majd Várhidi Péter irányításával hatodik helyen zárt a csapat.

A 2016-os kontinensviadal kvalifikációs sorozatát a magyarok Észak-Írország ellen kedik.

A magyarok vb- és Eb-selejtezős szereplése az 1986-os vb óta

1988-as Eb-selejtező:
1. HOLLANDIA        8  6  2  –  15- 1 14 pont
2. Görögország      8  4  1  3  12-13  9
3. Magyarország     8  4  0  4  13-11  8
4. Lengyelország    8  3  2  3   9-11  8
5. Ciprus           8  –  1  7   3-16  1

1990-es vb-selejtező:
1. SPANYOLORSZÁG  8  6  1  1  20- 3  13 pont
2. ÍRORSZÁG       8  5  2  1  10- 2  12
3. Magyarország   8  2  4  2   8-12   8
4. Észak-Írország 8  2  1  5   6-12   5
5. Málta          8  –  2  6   3-18   2

1992-es Eb-selejtező:
1. SZOVJETUNIÓ     8  5  3  –  13- 2 13 pont
2. Olaszország     8  3  4  1  12- 5 10
3. Norvégia        8  3  3  2   9- 5  9
4. Magyarország    8  2  4  2  10- 9  8
5. Ciprus          8  –  –  8   2-25  0

1994-es vb-selejtező:
1. GÖRÖGORSZÁG  8  6  2  –  10- 2  14 pont
2. OROSZORSZÁG  8  5  2  1  15- 4  12
3. Izland       8  3  2  3   7- 6   8
4. Magyarország 8  2  1  5   6-11   5
5. Luxemburg    8  –  1  7   2-17   1

1996-os Eb-selejtező:
1. SVÁJC           8  5  2  1  15- 7 17 pont
2. TÖRÖKORSZÁG     8  4  3  1  16- 8 15
3. Svédország      8  2  3  3   9-10  9
4. Magyarország    8  2  2  4   7-13  8
5. Izland          8  1  2  5   3-12  5

1998-as vb-selejtező:
1. NORVÉGIA       8  6  2  –  21- 2  20 pont
2. Magyarország   8  3  3  2  10- 8  12 – pótselejtező
3. Finnország     8  3  2  3  11-12  11
4. Svájc          8  3  1  4  11-12  10
5. Azerbajdzsán   8  1  9  7   3-22   3

pótselejtező: Magyarország-Jugoszlávia 1-7, Jugoszlávia-Magyarország 5-0

2000-es Eb-selejtező:
1. ROMÁNIA         10  7  3  –  25- 3 24 pont
2. PORTUGÁLIA      10  7  2  1  32- 4 23
3. Szlovákia       10  5  2  3  12- 9 17
4. Magyarország    10  3  3  4  14-10 12
5. Azerbajdzsán    10  1  1  8   6-26  4
6. Liechtenstein   10  1  1  8   2-39  4

2002-es vb-selejtező:
1. OLASZORSZÁG     8   6   2   –   16- 3    20 pont  
2. Románia         8   5   1   2   10- 7    16  
3. Grúzia          8   3   1   4   12-12    10  
4. Magyarország    8   2   2   4   14-13     8  
5. Litvánia        8   –   2   6    3-20     2 

2004-es Eb-selejtező:

1. SVÉDORSZÁG       8  5  2  1  19- 3 17 pont
2. LETTORSZÁG       8  5  1  2  10- 6 16
3. Lengyelország    8  4  1  3  11- 7 13
4. Magyarország     8  3  2  3  15- 9 11
5. San Marino       8  –  –  8   0-30  0

2006-os vb-selejtező:
1. HORVÁTORSZÁG   10  7  3  –  21- 5  24
2. SVÉDORSZÁG     10  8  –  2  30- 4  24 pont
3. Bulgária       10  4  3  3  17-17  15
4. Magyarország   10  4  2  4  13-14  14
5. Izland         10  1  1  8  14-27   4
6. Málta          10  –  3  7   4-32   2

2008-as Eb-selejtező:
1. GÖRÖGORSZÁG            12  10  1  1   25-10   31 pont
2. TÖRÖKORSZÁG            12   7  3  2   25-11   24
3. Norvégia               12   7  2  3   27-11   23
4. Bosznia-Hercegovina    12   4  1  7   16-22   13
5. Moldova                12   3  3  6   12-19   12
6. Magyarország           12   4  –  8   11-22   12
7. Málta                  12   1  2  9   10-31    5

2010-es vb-selejtező:
1. DÁNIA        10  6  3  1  16- 5 21 pont
2. PORTUGÁLIA   10  5  4  1  17- 5 19
3. Svédország   10  5  3  2  13- 5 18
4. Magyarország 10  5  1  4  10- 8 16
5. Albánia      10  1  4  5   6-13  7
6. Málta        10  –  1  9   0-26  1

2012-es Eb-selejtező:
1. HOLLANDIA    10  9  –  1  37- 8  27 pont
2. SVÉDORSZÁG   10  8  –  2  31-11  24
3. Magyarország 10  6  1  3  22-14  19
4. Finnország   10  3  1  6  16-16  10
5. Moldova      10  3  –  7  12-16   9
6. San Marino   10  –  – 10   0-53   0

2014-es vb-selejtező:
1. HOLLANDIA     10  9  1  –   34- 5   28 pont
2. Románia       10  6  1  3   19-12   19
3. Magyarország  10  5  2  3   21-20   17
4. Törökország   10  5  1  4   16- 9   16
5. Észtország    10  2  1  7    6-20    7
6. Andorra       10  –  – 10    0-30    0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik