Foci

Eb-döntőbe jutott a magyar válogatott

Európa-bajnoki finálét játszik a magyar cukorbeteg futsalválogatott, miután izgalmas mérkőzésen, kitűnő játékkal 3-1-re legyőzte Horvátországot a Balatonfüreden zajló Cukorbeteg Futsal Európa-bajnokság elődöntőjében.

Hevesi Tamás csapata pénteken 16 órakor Románia ellen lép pályára a fináléban, ahol egyúttal visszavágásra is készülnek, mivel a nyitómeccsen a románok 5-2-re győztek a mieink ellen.

Az elődöntő érdekessége volt, hogy tavaly Zágrábban szintén a legjobb négy között találkozott a magyar és a horvát csapat. A szakvezető a 2013-as tornához hasonlóan itt is déli szomszédainkat tartotta az egyik legerősebb ellenfélnek.


Fotó: diaeuro.org

Az első félidőben a horvátok többet is birtokolták a labdát. Tövisháti Tamás nem pihenhetett, az ellenfél több veszélyes helyzetet teremtett a hazai kapu előtt: kétszer is a kapufát találták el, de a magyar hálóőr kiválóan látta el feladatát, mi viszont kétszer is betaláltunk Nagy Roland és Brondics Péter révén.

A második játékrészben talán az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a Hevesi-csapat ezen az Eb-n. Tövisháti bástyaként állt a kapuban, és a mezőnyjátékosok is nagyszerűen védekeztek. Purguly Edgar gyönyörű csel után a 33.percben belőtte a harmadikat, és ezzel eldőlt a mérkőzés. A horvát csapat két perccel később még szépíteni tudott ugyan, de többre már nem futotta az ellenfél erejéből, így kialakult a 3-1-es végeredmény.

A másik ágon Románia válogatottja 5-3-ra legyőzte Portugáliát, így a bronzmeccset a portugálok játsszák a horvátokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik