Foci sport

A Manchester United az új Real Madrid

A Sir Alex Ferguson távozásával szárnyaszegetté vált angol rekordbajnok elképesztő összeget mozgatott meg az átigazolási piacon. Őrület: 191,5 millió eurót költöttek.

Hogy van-e értelme ennyi pénzt – közel 60 milliárd forintot – egyetlen klubnak egyetlen átigazolási időszak alatt elkölteni játékosra? Jó kérdés. Szerintünk ez a horribilis összeg nem térül meg egyhamar. Minden esetre az biztos, hogy a Manchester United Louis van Gaal érkezésével és kérésére kinyitotta a pénztárcát és lekőrözte a Real Madridot is bevásárlás terén. A királyi gárda nagyjából 120-130 millió eurót költött, de közel ennyi volt a bevétele is játékos eladásból idén nyáron.

Az is biztos, hogy míg a holland edző bemutatkozása biztató volt az amerikai túrán, addig a bajnokság első három fordulójában szerzett kettő pontjával a 14. helyen szerénykedik épp a Premier League tabelláján.

A hat új szerzemény minden bizonnyal nem illeszkedik be egyik napról a másikra új klubjába, így szinte bizonyosnak tűnik, hogy a Manchester-szurkolóknak és a tulajdonosi körnek még türelemre lesz szükségük.

Megkockáztatjuk, 191,5 millió euró ide, vagy oda, a dobogó elérése sem lesz egyszerű feladat a csapat számára – igaz, az már óriási előrelépés a tavalyi szezon 7., semmit sem érő helyezéshez képest…

A Manchester United 191,5 millió eurót költött játékosra

Érkezett:

Radamel Falcao – 65 millió euróért akarták végleg megvenni, de végül 10 millióért kölcsönbe és elővásárlási opcióval érkezik.
Ángel di María nagyjából 75 millió euró
Daley Blind 17,5 millió euró ellenében lesz a Manchester United labdarúgója.
Ander Herrera 36 millió euró
Marcos Rojo 20 millió euró
Luke Shaw nagyjából 33 millió euró

Távozó:

Danny Welbeck 20 millió euró – Arsenal
Javier Hernandez – Real MAdrid

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.