Foci

Xabi Alonsót nem küldték, magától ment

Pénteken hivatalosan is bejelentették, amit már tudni lehetett: a rutinos spanyol középpályás Madridból Münchenbe igazolt.

A német bajnok Bayern München labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol Xabi Alonso, aki a Bajnokok Ligájában címvédő Real Madridból érkezik a bajor együtteshez. A középpályás átigazolását a spanyol fővárosi klub jelentette be péntek reggel a honlapján, a 32 éves futballista ugyanis csütörtökön már átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton Münchenben.


Fotó: Europress Fotóügynökség

„A Real Madrid nem akarta, hogy elmenjek, ez az én döntésem volt, amelyet a klub tiszteletben tartott. Remek időszakot töltettem el Madridban, nyertünk nagy dolgokat, úgy éreztem itt az ideje egy új kihívásnak. Életem legnehezebb döntését hoztam meg” – idézi a BBC Xabi Alonsót.

Alonso, aki szerdán mondta le 11 év után a válogatottságot, a sérült honfitársat, Javi Martínezt pótolhatja majd a Bayernnél. Ő a csapat ötödik spanyol futballistája Pepe Reina, Juan Bernat, Thiago Alcantara és Martínez mellett.

„Pont egy ilyen játékosra volt szükségünk. Tudom, hogy 32 éves, de ezen a poszton ez nem számít. Ide intelligens labdarúgókra van szükség” – mondta Pep Guardiola a klubhonlapon.

A 114-szeres válogatott Alonso kétéves szerződést ír alá Münchenben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik