Foci

Szerencsés gólok is kellettek a paksi győzelemhez

Szombathelyen nyert az MVM Paks labdarúgócsapata 3-1-re az OTP Bank Liga 6. fordulójában.

A péntek nagy kérdése az volt, hogy a rajtnál kissé beragadó Szombathelyi Haladás hazai környezetben mire megy az eddig veretlen, öt mérkőzéséből hármat is megnyerő Pakssal.

A vendégek kezdtek jobban, a 30. percben pedig a vezetést is megszerezték szerencsés körülmények között: egy középre lőtt labda Fioláról pattant a vasi kapuba (0-1). Már-már úgy tűnt, kihúzza kapott gól nélkül a félidőt a Paks, azonban Gaál jobbal át tudott venni egy labdát, majd ballal védhetetlenül a hálóba lőtt – szinte a semmiből egyenlített a Haladás (1-1).

Ígéretesnek tűnő, de elbaltázott hazai helyzettel indult a második felvonás. Az 51. percben hatalmas kapushibát láthattunk: Rózsa mozdult ki a kapujából egy előrevágott labdára, azonban nem bikázta ki egyből a mezőnybe, hanem megpróbálta levenni. Bartha gyorsan eszmélt, megtámadta a kapust, a labda pedig Könyves elé került, aki egyből az üresen maradt kapuba gurított (1-2).

Sőt, ha Fiola összeszedettebb, kettővel is elléphettek volna a tolnaiak, de a játékos ajtó-ablak ziccerben mellé lőtt. Így is sikerült dupláznia a Paksnak, a 77. percben Bertus lőtt keresztbe a kapu előtt, a hosszú oldalon érkező Könyves pedig kapuba belsőzött (1-3). A Haladás a folytatásban nem tudott már közelebb férkőzni ellenfeléhez, a Paks elvitte mind a három pontot.

Eredmény – OTP Bank Liga, 6. forduló

Szombathely, 4000 néző, v.: Solymosi

Szombathelyi Haladás – MVM Paks 1-3 (1-1)

Haladás: Rózsa – Devecseri, Dvorschák, Katona – Schimmer, Iszlai (Varga G., 69.), Szakály A. (Jancsó, 69.), Nagy O., Halmosi – Zamostny (Németh M., a szünetben), Gaál B.

Paks: Molnár P. – Fiola, Kovács G., Gévay – Báló – Könyves, Bartha (Kiss T., 87.), Kecskés, Tamási, Bertus – Simon A. (Haraszti, 65.)

gólszerzők: Gaál (42.), illetve Fiola (30.), Könyves (51., 77.)

sárga lap: Devecseri (15.), Szakály A. (40.), Katona (58.), illetve Tamási (33.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik