Foci

Könnyed Fradi-siker az elhalasztott meccsen

A Ferencváros hazai környezetben 2-0-ra nyert az újonc Dunaújváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.

Ezt a meccset azért halasztották el, mivel az eredeti időpontban, vagyis augusztus 10-én a Ferencváros épp a Chelsea ellen játszotta a stadionavatóját.

A Groupama Arénában egyébként attól függetlenül, hogy a jóval gyengébb Dunaújváros volt az ellenfél, és szerda este vívták a meccset, közel nyolcezer néző volt kíváncsi.

 Fotó: MTI

A szépszámú közönség láthatta, ahogy a Fradi már az első félidőben is több gólt rúghatott volna, ám sem Gera, sem Böde nem tudott a kapuba találni, helyettük viszont a 30. percben megtette ezt Ugrai (1-0).

A szünet előtt az FTC még egy gólt berámolt a vendégek kapujába: Dilaver remekül adott középre, ahol az érkező Böde közelről már nem hibázott (2-0).

A második felvonásban csak a szerencse segítette a Dunaújvárost, hogy nem lett nagyobb a különbség, hiszen kapufát is lőtt a Fradi, és több komoly ziccert is elhibáztak, így végül maradt a 2-0, amivel a zöld-fehérek a tabella harmadik helyére léptek előre.

Eredmény – OTP Bank Liga, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Ferencváros-Dunaújváros Pase 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 7789 néző, v.: Erdős
Gólszerzők: Ugrai (30.), Böde (44.)
Sárga lap: Gyömbér (37.), Pavlovic (62.), illetve Szekeres (38.), Muscat (55.)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Mateos, Bönig – Ugrai (Kukuruzovic, 71.), Gyömbér, Gera (Havojic, 77.), Busai (Cukic, 60.) – Lauth, Böde

Dunaújváros Pase: Milinte – Villám, Gavric, Szekeres A., Csehi T. – Zsótér, Józsi, Böőr (Sóron, 79.), Petneházi (Muscat, a szünetben), Orosz (Thiago, 69.) – Urbin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik