Foci

Horváth Ferenc: “Meg kell dögleni a pályán”

Az OTP Bank Ligában szereplő Győri ETO vezetőedzője szerint csapatának nem volt szerencséje a Pápa elleni idegenbeli bajnokin.

Az ETO ismételten nem tudott nyerni, ezúttal Pápán, szakadó esőben ikszelt a győri különítmény, Horváth Ferenc szavaiból pedig érződött az elégedetlenség a mérkőzés végén.

“Egy nálam sokkal jobb edző azt mondta, hogy egy edző a 16-ostól a 16-osig tudja megszervezni a csapatát, onnantól kezdve már kvalitás dolga. Annyi helyzetet kihagytunk, pedig egész héten ezen dolgoztunk, tehát én ugyanolyan felelős vagyok, hogy ezek a helyzetek kimaradtak. Mondom ezt annak tükrében, hogy olyan helyzet is volt, hogy négyen vittük a kapusra a labdát, ez az én felelősségem is.”

Fotó: MTI

Horváth hozzátette, nem nagyon tudja, hogy van az, hogy hetek óta kidolgoznak rengeteg helyzetet, és nem tudnak berúgni egyet sem.

“Az ilyen jellegű esőzés és talaj a romboló csapatnak kedvez, az építkező csapatnak sokkal nehezebbé teszi a mérkőzést, de alkalmazkodni kell ehhez is, egy ilyen mérkőzést meg kell nyerni. A mentalitásra nem lehet panasz, de szeretnék most már nem mentálisan jó, hanem győztes játékosokat a pályán látni. Hogy a szerencse visszapártoljon mellénk, nagyon sokat kell tenni, meg kell dögleni a pályán” – fejezte be a tréner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik