Foci

Döntetlennel maradt veretlen a Paks és az Újpest is

Nem született gól a lila-fehérek paksi vendégjátékán az OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

Nem ez volt a szezon eddigi legizgalmasabb összecsapása, amit két eddig veretlen együttes játszott egymással szombat délután.

Az első percektől az Újpest birtokolta többet a labdát, kezdeti meddő fölénye a félidő derekától helyzetekben is megmutatkozott. A jól védekező Paks csak elvétve lépte át a felezővonalat, s a fővárosiak kapujára szinte semmilyen veszélyt nem jelentett.


 Fotó: inforsportal.com

A rövid pihenő után mindkét együttes gólra törően játszott, de igazi ziccert a hajráig egyik félnek sem sikerült kialakítania.

A hajrában rákezdett a fővárosi gárda, de a Paksnak is voltak veszélyes ellenakciói, a kapuk ugyanakkor érintetlenek maradtak, így pontosztozkodás lett a vége.

Eredmény – OTP Bank Liga, 5. forduló

Paks-Újpest 0-0
Paks, 2500 néző, v.: Németh Á.

Paks: Molnár – Heffler T., Kovács G., Gévay, Báló – Kecskés (Fiola, a szünetben), Tamási – Kulcsár (Simon A., a szünetben), Bertus, Bartha – Könyves

Újpest: Balajcza – Vadász, Heris, Litauszki, Forró – Nagy G., Balogh B. – Simon K., Vasiljevic (Kosovic, 91.), Suljic – Mboma (Rojo, 56.)

sárga lap: Heffler (12.), Kecskés (41.), Fiola (89.), Tamási (90.), illetve Nagy G. (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik