Foci

NB1: az MLSZ szóvivője a klubokat okolja

Sipos Jenő a Sport TV Mai helyzet című műsorában szurkolói kártya és beléptetés ügyben úgy fogalmazott: „borzasztó nagy kommunikációs hibát követtek el a klubok."

Amióta a 2014-15-ös szezontól kötelezővé tette az MLSZ valamennyi NB1-es mérkőzésre a szurkolói regisztrációt, azóta nem telt el úgy forduló, hogy ne lett volna probléma a nézők jegyvásárlása, beléptetése, a stadionokba való bejutása körül. A feszültség a 4. fordulóban, a Győri ETO- Ferencváros (0-1) mérkőzés előtt és alatt érte el a csúcspontját – több száz hazai szurkoló nem tudott a mérkőzés kezdetéig bejutni a nézőtérre.

 

Az eset után az ETO kiadott egy szerencsétlen közleményt – amiből lényegét tekintve az jön le, hogy a szurkoló a hibás, mert későn érkezik és nem veszi meg elővételben a jegyét -, majd a fokozódó bűnbakkeresésből kivette a részét az MLSZ is.

A Sport TV Mai helyzet című műsorában Sipos Jenő a szövetség szóvivője elmondta: „Borzasztó nagy kommunikációs hibát követtek el a klubok is. Ne legyen az, mert hallottam a visszajelzéseket, hogy egy időben rázúdultak a szurkolók 2-3 kapura! Nyilvánvalóan mindig a hazai klub, rendező felelőssége, hogy ezt hogyan kezeli. Ezért fontos, hogy a klubok kommunikáljanak a honlapjukon keresztül a saját szurkolóikkal, hogy mikor érkezzenek a stadionhoz, hol vásárolhatnak jegyet, melyik kapun mehetnek be, és tudják a szurkolók, mire számíthatnak, mikor odaérnek a stadionba.”


Sipos Jenő amondó, a klubok kommunikációjában keresendő a probléma
Forrás: mlsz.hu 

Ha már a győri eset kapcsán azt írtuk, a szervezők lényegében öngólt lőttek – mert a botrány miatt közleményükben a szurkolókat tették felelőssé -, megjegyezzük: a klubokra hárítani a felelősséget sem éppen elegáns. Különösen akkor nem, amikor a szabályt a szövetség hozza, és a jegyvásárláshoz szükséges eszközöket is az MLSZ biztosítja…

A felelősség tehát minimum közös. A szurkoló menjen korábban, vagy váltson előre jegyet. A klub nyisson ki több pénztárt és kommunikáljon hatékonyabban. Az MLSZ meg “bölcs atyaként” ne keressen felelősöket, hanem “terelgesse nyáját hatékonyabban és birkákhoz szükséges türelemmel”…

Nem utolsó sorban vezesse be körültekintőbb, pontosabb előkészítés, modellezés után a elengedhetetlenül szükségesnek vélt és kötelezőzővé tett szurkolói kártyát.

Szurkolói kártya: klubkártya vs. futballkártya

Szeptember 15-e után mindenkinek kötelező lesz a szurkolói kártya. Csak annak kiváltása után lehet jegyet vásárolni NBI-es, kupa-, illetve válogatott mérkőzésekre (az alacsonyabb osztályokra nem vonatkozik ez a szabály). Két típusú kártya lesz.

A klubkártyát a klubok állítják ki, ez egyfajta elkötelezettség lehet a szurkolók részéről a klub felé és a klub részéről a szurkoló felé, ami erősítheti a kapcsolatot. A klubok akciókkal, ajándékokkal kedvezhetnek a szurkolóknak. A kártya kiváltása szeptember 15-ig ingyenes.

A futballkártyát az MLSZ állítja ki hasonló adattartalommal azoknak a szurkolóknak, akik egyik klubhoz sem akarnak tartozni, de szeretnének NBI-es, kupa- és válogatott mérkőzésre járni.

A szövetség a kártyákkal gyorsítaná a jegyvásárlást és a stadionba való bejutást, és biztosítaná a mérkőzés biztonságos megtekintését. A kártyakiváltáshoz – ahogy eddig a jegyvásárláshoz is – első alkalommal meg kell adni a tulajdonos nevét, születési idejét és születési helyét, illetve egy fényképet is tartalmaz birtokosáról.

A szurkolói kártyák értékesítése a napokban indul. Hogy hol lehet majd megvásárolni őket azt a szövetség honlapján közli majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik