Foci

Balotelli orvosi vizsgálatra utazott Liverpoolba

Brit sajtóértesülések szerint Mario Balotelli, az AC Milantól a Liverpool együttesébe tartó támadó már az orvosi vizsgálatra készül, és még pénteken lezárulhat a transzfer.

 

A Liverpoolt irányító Brendan Rodgers korábban többször is elmondta, hogy szeretné még egy csatárral megerősíteni a keretét, miután Luis Suárez távozásával jelentősen meggyengült csapata ebben a szekcióban.

A legfrissebb hírek szerint Balotelli már elköszönt csapattársaitól, Liverpoolba utazott, és már az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra készül, amivel lényegében le is zárulhat az átigazolás – írja a Metro.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Balotelli átigazolási díjában egyelőre nagy a találgatás, nagy valószínűséggel 16 millió font körüli összegért válthat klubot a 24 éves játékos.

A hírek szerint a a Pool beletenne Balotelli szerződésébe egy záradékot, amelynek értelmében a támadó, ha nem megfelelően viselkedik a pályán, illetve a pályán kívül, úgy komoly büntetésekre számíthat. Ezek megismétlődése esetén a támadó egyre komolyabb szankciókra számíthat a csapatnál. Kérdés így meg lehet-e fékezni Super Mario-t a botrányaiban.

A korábban az Arsenal által körüludvarolt, ám végül várhatóan a merseyside-i csapathoz igazoló megosztó focista, aki bár az elmúlt szezonban sem csapatszinten, sem pedig egyénileg nem alkotott maradandót most újabb lehetőséget kaphat arra, hogy megmutathassa ismét magát egy nemzetközi kupában is érdekelt gárdánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik