Foci

Gulácsi bravúrok és potyagól

A Red Bull Salzburg magyar válogatott kapusa szenzációsan védett, egy, a 90. percben történt meg nem értés miatt most mindenki róla beszél.

A Bajnokok Ligája Play Off körének egyetlen magyar szempontból érdekes mérkőzését a kapus Gulácsi Péter miatt a RB Salzburg-Malmö (2-1) meccs szolgáltatta. A találkozó végig fölényben futballozó hazaiak egészen a 90. percig megnyugtató 2-0-as előnyre tettek szert, amikor egy hosszan előrerúgott labdára Gulácsi kistartolt és 14 méterre a kapujától összefutótt a fejelni próbáló védővel, Schiemerrel.

A labda mögéjük, majd a svéd Emil Forsberg elé pattant, aki köszönte és a kapuba gurította. Így lett a megnyugtató, sima továbbjutással kecsegtető két gólos előnyből, necces visszavágó…

„Én övöltöttem, ahogy kell a kijövetelnél, mert úgy érzékeltem, hogy Schiemer eléri a labdát” – nyilatkozta Gulácsi Péter a mérkőzés után. Milyen szerencsétlen egy poszt a kapusé, és a belső védőé…

Schiemer szerezte csapata első találatát, míg Gulácsi 3-4 alkalommal is hatalmas bravúrral védett, egyszer úgy, hogy még a Malmö játékosai is hitetlenkedve néztek rá. Most meg mindenki – mi is – a 90. percben történteket elemezgeti…

Talán az a helyes sportemberi gondolkodás, ahogy Schiemer és a Red Bull csoport sportigazgatója Ralf Rangnick fogalmaz. Előbbi állítja a nagy zajban ugyan nem hallotta a magyar kapust, de az ilyen és ehhez hasonló eset nem az első és nem is az utolsó volt egy védő és egy kapus életében. Benne van a pakliban. Nem történt más, mint: “A kapott gól egy kiváló kiinduló pozíciót változtatott jóra.”

A sportigazgató pedig bizakodó, ahogy kell: Magabiztosan futballoztunk. Meglesz ez! Gulácsi és a további magyar érdekeltség miatt mondjuk: legyen igaza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik